Befejező szakaszába ért a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése

Befejező szakaszába ért a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése, a 27,9 milliárd forintos beruházás 2018 tavaszára készül el - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint a 2016 novembere óta tartó útépítés - a téli időszak után - a földmunkákkal február közepén indult újra. A nyár elejére a magas töltések, a nagy tömegű földműépítések nagyrészt elkészültek, ezen kívül a főpálya alatti átereszek kialakítása, gáz- hírközlési- és elektromos közműkiváltási munkák és a régészeti feltárások is lezárultak.

    
Júliusban indultak az aszfaltozási munkák, melyek a főpályán - a csomópontokat és hidakat leszámítva - októberre befejeződnek. Októbertől szakaszosan megkezdődik a növénytelepítés és indulnak a forgalomtechnikai munkálatok, valamint a közvilágítás kiépítése. A beruházás keretében három helyen épül zajárnyékoló fal. A 47-es út és az elkerülő út csomópontjánál készülő körhídon október elejére befejeződik a felszerkezet építése, itt az aszfaltozás novemberre várható.
    

Hódmezővásárhelynek kiemelkedően fontos a beruházás, hiszen naponta mintegy 18 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől - idézte a közlemény Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi alpolgármestert.
    

A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végzi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com