Befejeződött a turisztikai fejlesztés Gyomaendrődön

Befejeződtek a Békés megyei Gyomaendrődön a Lélekkel a Körösök mentén - turisztikai fejlesztések a vallás és a Körös ökológiája tükrében elnevezésű projekt tavaly október óta zajló kivitelezési munkálatai. A beruházást 459 millió forintnyi európai uniós támogatásból valósították meg - tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t Hornok Ernő a beruházás PR-felelőse.GyomaendrődA Dél-alföldi Operatív Program keretében létrejött beruházás részeként a gyomai városrészben kialakították a Körös Látogatóközpontot, ahol a víz szerepét mutatják be az érdeklődőknek egy kiállítás keretében, az udvaron pedig a helyi kistermelők és kézművesek biopiacot működtetnek.

Az endrődi részen újonnan építették meg a Bárka Látogatóközpontot, ahol a Körös halászati hagyományait mutatják be interaktív eszközökkel. A vallási turizmus fejlesztés részeként egy elhagyatott épületből kialakították a 21 fő fogadására képes Szent Antal Zarándokházat és eredeti állapotában helyreállították az 1903-ban épült Szent Antal Kenyérsütőházat. A Szent László Zarándoklat Zágrábból indul és a Körösök gátjain haladva Nagyváradon végződik, egyik állomása Gyomaendrőd.

A beruházás során kialakították a több mint egy kilométeres Erzsébet ligeti tanösvényt, egy 15 méter magas kilátót, a Hantoskerti-holtágon az Erzsébet ligetet a városközponttal összekötő Sóhajok hídja helyén pedig egy újonnan épített fahíd készült el a gyalogosok és kerékpárosok számára. A holtág partján szabadidő- és kulturális park épült.
A létesítmények augusztus 1-től látogathatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com