Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a világörökségi Hollókőn

Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a Nógrád vármegyei Hollókőn, az Ófalu gasztronómiai élményközponttal gazdagodik, a falu fölé magasodó várban egyedi, interaktív tartalmakat alakítanak ki; a fejlesztés 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Széchenyi 2020 program Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázatán - erről Hollókő önkormányzata tájékoztatta hétfőn az MTI-t.A beruházás eredményeként néhány éven belül évi 30 ezerrel nőhet a látogatók száma - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a falu turisztikai terheltsége nem nő, mert a fejlesztéseknek köszönhetően csökken a szezonalitás. A munkában az önkormányzat konzorciumi partnere volt a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft., a Visit Hungary Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség.    
    

A pályázat célja volt, hogy a szezonalitásnak kevésbé kitett vonzerő jöjjön létre az 1987-től világörökségi címmel rendelkező Ófaluban és környezetében. Mint ismertették: az Ófalu főutcáján, a jelenlegi Vár étterem helyén és környezetében gasztronómiai élményközpont létesült palóc gasztrotörténeti kiállítótérrel, főzőiskolával, kiszolgálóhelyiségekkel.
    

A várat - az állagmegóvás mellett - számos interaktív látványelemmel gazdagították, így lehetőség van például tabletes idegenvezetésre a vár teljes területén. Az interaktív vártörténeti kiállítás mellett középkori szabadulószoba is várja a vendégeket, akik újonnan kialakított látogatói útvonalon járhatják be a vár minden szintjét.
    

A beruházás része volt a Dr. Román András Látogatóház bővítése, a Masinás vendéglő és a Millenniumi Emlékpark fejlesztése, valamint a parkoló bővítése. Hollókő Román András közreműködésével került műemlékvédelem alá. Az ő tiszteletére épült meg 2005-ben a nevét viselő látogatóház, mely információs és felfrissülési pont, az épület rendezvényeknek is otthont ad. Az eddigi parkolót további 57 személygépkocsinak elegendő hellyel, illetve 2 akadálymentes, családi parkolóval 257 férőhelyesre bővítették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com