Belügyminisztérium: 150 milliós plusztámogatást kapnak az önkéntes tűzoltók

A költségvetés 700 millió forintos forrásán túl 150 millió forintnyi plusztámogatást kapnak az önkéntestűzoltó-egyesületek - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.Kontrát Károly úgy fogalmazott, ez annak a jele, hogy a kormány nagyra értékeli az önkéntestűzoltó-egyesületek munkáját, így a koronavírus-járvány idején nyújtott segítségüket is. Hozzátette, hogy a jövő évi büdzsében is az ideihez hasonló összeggel támogatják az önkéntesek, illetve az egyesületeiket összefogó Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) tevékenységét.

    
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a költségvetés közvetlen támogatásán túl a tűzoltó-egyesületek az elmúlt időszakban 430 millió forintot nyertek a Magyar falu program pályázatain. Európai uniós források felhasználásával pedig eddig 23 gépkocsit és 5 felújított gépjárműfecskendőt szerezhettek be az egyesületek - mondta Kontrát Károly.
    

Dobson Tibor, az MTSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a kormányzati támogatások nyomán az elmúlt egy évtizedben jelentős fejlesztéseket tudtak végrehajtani az önkéntestűzoltó-egyesületek. Ennek köszönhetően az egyesületek segítségével tovább javult az országban a tűzoltás és műszaki mentés színvonala, ami életeket menthet.
    

Tavaly az egyesületek 16 100, az idén pedig már 15 500 bevetést teljesítettek, és mintegy 8 ezer esetben segítették a hatóságok munkáját a koronavírus-fertőzés elleni küzdelemben - mondta Dobson Tibor. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt években szoros összefogás, egyfajta szövetség alakult ki az önkéntes tűzoltók, a magyar emberek és Magyarország kormánya között.
    

A mintegy ezer önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltóság, amelyek mintegy 30 ezer tagot fognak össze, évente csaknem 20 ezer bevetést teljesítenek - fűzte hozzá. A miniszterelnöki megbízott azt is kiemelte, hogy a több mint 150 éves múltú Magyar Tűzoltó Szövetség, az önkéntestűzoltó-egyesületek az oltási és műszaki mentési feladatokon túl hozzájárulnak a helyi közösségek erősítéséhez, a hagyományőrzéshez és a nemzeti összetartozás erősítéséhez.
    

Külön megköszönte, hogy az önkéntes tűzoltók jelentős segítséget nyújtanak a járvány elleni védekezésben. Segítenek a fertőtlenítésben, a védőfelszerelések kiosztásában és a veszélyeztetett korúak ellátásában, ezért az önkéntes tűzoltók is mindig számíthatnak a kormány támogatására - mondta Nyitrai Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com