Belvíz - Lassan növekszik a vízzel elöntött földterület a Közép-Tisza vidékén

A Közép-Tisza vidékén az egy héttel ezelőtti 28 ezer hektár után összesen már több mint 31 ezer hektárnyi földet borít a belvíz, ebből 10-10 ezer hektár vetett terület, illetve szántó. A vízügyi szervezet mellett öt település is védekezésre kényszerült az elöntések miatt - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) védelemvezető-helyettese szerdán az MTI-vel.

bvHorváth Lajos tájékoztatása szerint a Kötivizig működési területén nyolc - cibakházi, ceglédi, mezőtúri, karcagi, kisújszállási, tiszakécskei, jászberényi és jászkiséri - védelmi szakaszon másodfokú, míg Kisköre és Kunhegyes térségében elsőfokú védelmi készültséget tartanak fenn.

A vízügyi szervezet jelenleg 50 stabil szivattyútelepet üzemeltet, a gépek az elmúlt 24 óra alatt összesen 1,8 millió köbméter vizet emeltek át a vizes területekről a befogadókba. Emellett működtetnek 18 mobil szivattyút is, amelyekkel napi átlagban 433 ezer köbméter víztől mentesítetik a mezőgazdasági területeket. Jellemző a helyzetre, hogy a főcsatornák mederteltsége 80-90 százalékos.

A belvíz elleni védekezésben pillanatnyilag az egy héttel korábbinak közel duplája, 198 ember vesz részt. A Kötivizig munkatársai a szivattyúzás mellett a belvíz által veszélyeztetett részeken úgynevezett vízkormányzási feladatokat is végeznek, valamint igyekeznek megszüntetni a vízfolyási akadályokat, illetve segítik az önkormányzatok védekező munkáját.

A települések közül Jászalsószentgyörgy, Kunszentmárton, Fegyvernek és Örményes másodfokú, Jászkarajenő pedig elsőfokú védekezést végez a belterületén lévő elöntések ellen.

A duzzadó folyók miatt elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Zagyván Szászberek és Jászfelsőszentgyörgy között, valamint a Tápión a torkolattól Tápiógyörgyéig. A hidrometeorológiai előrejelzések szerint azonban ez a készültség hamarosan megszüntethető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com