Bemutatták a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal új vezetőjét

Jól működő önkormányzatot hagy Tiszakécskén, ahol polgármester volt, és minden részletében jól megszervezett kormányhivatalt vesz át – jelentette ki Bács-Kiskun megye júliustól kinevezett új kormánymegbízottja, Kovács Ernő szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

kkKovács Ernő azt mondta: 1998-ban egy „nagyon rosszul működő” helyhatóság élére került Tiszakécskén, amelyet most „emelt fővel” ad át. Az elmúlt tizenhat évben ugyanis hitelek nélkül gazdálkodva nemcsak a település működőképességét sikerült megőrizniük, hanem jelentős fejlesztések is megvalósultak – tette hozzá.

Jelezte: országgyűlési képviselőként az elmúlt ciklusban szorgalmazta, hogy azok az önkormányzatok is részesüljenek állami támogatásban, amelyek súlyos áldozatok árán, „a nadrágszíjat gyakran két lyukkal is beljebb húzva”, eladósodás nélkül gazdálkodtak.

Új megbízatásáról szólva kiemelte: az emberek szolgálatát tartja szem előtt, a jogszabályok adta keretek között minél jobban azonosulva a kormányhivatal ügyfeleinek problémáival. Végig kell gondolni a közigazgatási feladatok települések közötti megosztását - mondta, és reményét fejezte ki, hogy az okmányirodák átalakulása minden járásban lehetővé teszi 2015 elejére kormányablak megnyitását.

A tavaszi választásokon parlamenti mandátumot szerző, ezért posztjáról leköszönő Kerényi János (Fidesz) volt kormánymegbízott a tájékoztatón arról beszélt: Kovács Ernő személye garancia az együttműködés, a jó színvonalú szakmai munka és a közpénzek takarékos felhasználásának folytatására.

Kovács Ernő 1959. február 2-án, Kecskeméten született, gépésztechnikusi oklevéllel, valamint környezet- és hidrotechnológusi végzettséggel rendelkezik. A MÁV Vontatási Főnökségnél 1976-tól két évig dieselmozdony-szerelőként dolgozott, majd 1996-ig volt a kecskeméti Mezőgép vállalat tiszakécskei gyárának minőségi ellenőre, üzemvezetője. Ezután Tiszakécskén a GEO-UNIVERZÁL Kft. műszaki vezetője volt, 1998-tól pedig a város polgármestere lett. Tizenhat éven át irányította a várost, emellett az elmúlt választási ciklusban a Fidesz országgyűlési képviselőjeként részt vett a Parlament munkájában.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com