Beneda: a férfiak is igénybe vehetik a családtámogatási elemeket

A kormány a családok szabad döntését szeretné támogatni, és biztosítja azt, hogy a családtámogatási elemeket a férfiak is igénybe vehessék - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden a Férfiak reflektorfényben című konferencián, Budapesten.Beneda Attila az Apa Akadémia és a Felelős Szülők Iskolája által a férfiak világnapja alkalmából szervezett rendezvényen azt hangoztatta: a kormány azt szeretné támogatni, hogy minden család, nő, férfi, anya és apa szabadon dönthessen, hogy hány gyereket vállal, meddig marad otthon velük, és milyen családtámogatásokat vesz igénybe. Megjegyezte, hogy a családtámogatási elemeket a férfiak is igénybe vehetik, ők is elmehetnek például gyedre.
    

A kormány évről évre igyekszik bővíteni a családtámogatásokat, és 2010 óta minden évben tudtak új elemeket bevezetni - emelte ki a helyettes államtitkár. A legfrissebb újdonságok között említette, hogy már az apák is kérhetik a részmunkaidő lehetőségét a legkisebb gyerek 8 éves koráig, valamint, hogy 10 napra emelkedik a gyermek születése után járó apaszabadság ideje.
    

Beneda Attila úgy fogalmazott, hogy el kell szakadni azoktól közhelyektől, amelyek a férfiakra ráragadtak, úgy mint, hogy nekik kell eltartaniuk a családot, vagy hogy nekik nem szabad kimutatniuk az érzelmeiket. Ehelyett meg kell adni az élet kiteljesedésének szabadságát a férfiaknak is, hiszen arra a fajta "életteremtő lehetőségre", amely a férfiakban lakozik, szükség van a nemzet megerősítése érdekében is - jelentette ki a helyettes államtitkár.
    

Hozzátette, a kormány úgy gondolja, hogy a nők és a férfiak egyenlőek, de nem egyformák, ezért a közöttük lévő kapcsolat "szinergiáját" kell kihasználni és támogatni. Az interaktív konferencia előadásain elsősorban a megváltozott férfiszerepek állnak a középpontban a karrier-család, a sport-művészet kontextusában a nagyapák, apák és fiatal férfiak szempontjából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com