Beneda: erős családokból épülhet erős nemzet

A kormány igyekszik a lehetőségeihez képest minden támogatást megadni a családoknak, hiszen erős családokból épülhet erős nemzet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Közérzet kutatásának bemutatóján.Beneda Attila kiemelte, a kutatás visszaigazolta, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is családban élni, a felmérés alapján ugyanis a családban élők számára az élet megpróbáltatásai kisebbek, a boldogságszintjük magasabb, betegségekkel szembeni ellenállásuk erősebb, valamint könnyebben gyógyulnak.
    

A kormány a lelki egészség szempontjából azokat a kereteket tudja biztosítani, amelyek az emberek, elsősorban az anyák boldogulását elősegítik, hiszen az ő stabilitásuk, lelki egyensúlyuk sokszorosan hat vissza nemcsak a családjukra, hanem az egész társadalomra is - tette hozzá a helyettes államtitkár. A kormány intézkedései közül kiemelte, a gyed extrát, amely lehetővé teszi, hogy akkor is megkapják ezt a juttatást a családok, ha mindkét szülő dolgozik, a Nők 40-et, amelynek köszönhetően negyven év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek a nők, valamint a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amely méltóbb életkörülményekhez segíti a családokat.
    

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke azt hangoztatta, hogy egy ország számára stratégiai jelentőségű, az emberek boldogságának, pozitív közérzetének megteremtése és fenntartása, ezért indították el két éve a Közérzet kutatást, amely hosszát és rendszerességét tekintve egyedülálló, hiszen hónapról hónapra kérdezték az embereket arról, mennyire érzik magukat boldognak, elégedettnek, egészségesnek, és mennyire érzik magukat biztonságban.
    

A kutatás még azért is egyedülálló, mert a lefedett időszakban olyan eseményekkel szembesültek az emberek, amelyekre korábban nem is gondoltak, úgy mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború kirobbanása vagy az energiaválság - tette hozzá az elnök. Fűrész Tünde azt mondta, gyakran hallani, hogy a magyarok pesszimisták, borúsak, negatív a közérzetük, de a kutatás világosan megmutatja, hogy "nehézségek ide vagy oda", a magyarok helyt állnak, kiegyensúlyozottak, és alapvetően boldogok, Magyarország tehát biztonságos és kiegyensúlyozott ország.
    

A felmérés megmutatta azt is, hogy a család a boldogság forrása, megtartó erővel bír, biztonságot és örömet ad a mindennapokban, a családbarát kormányzás tehát egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a magyar családok lelkileg megerősödtek, és meg tudnak küzdeni a felmerülő akadályokkal. A kutatás részleteit Pári András, a KINCS kutatási vezetője és Nagy Tímea, a KINCS kutató-elemzője ismertette. Beszámolójuk szerint a magyarok boldogságérzete egy tízes skálán átlagosan 7,4, tehát a magyarok az elmúlt két évben alapvetően boldogok voltak. Az eredmények alapján az orosz-ukrán háború kitörése nem befolyásolta a boldogságérzetet, a pandémia utáni újranyitás és a kormányzati családtámogatási intézkedések pozitív, míg az energiaválság negatív irányba változtatta azt.
    

Az is látható, hogy a kiskorú gyermek valódi boldogságforrás, a 18 év alatti gyereket nevelők ugyanis az átlagosnál boldogabbak, míg a gyerek nélküliek boldogtalanabbak. A felmérés szerint a magyarok biztonságban érzik magukat annak ellenére, hogy Ukrajnában háború zajlik. A biztonságérzetet az anyagi helyzet is befolyásolja, ez alapján pedig jól látszik, hogy a 2022-es energiaárváltozás és az élelmiszerek árának emelkedése nyomot hagyott az emberekben, ugyanakkor a kormányzati intézkedések - benzin- és élelmiszerárstop, tűzifa biztosítása - hatására nőtt a társadalom biztonságérzete.
    

A megkérdezettek többsége egészségesnek érzi magát, az egészségérzet 2021 februárjában, a karantén idején volt mélyponton, majd az oltás elindulásának köszönhetően javult, leginkább egészségesnek pedig 2021 decemberében vallották magukat az emberek, feltehetően a karanténmentes ünneplés miatt. Az egészségérzet szoros összefüggést mutat az életkorral, az iskolázottsággal és a gyerekneveléssel, minél fiatalabb ugyanis valaki és minél magasabb az iskolai végzettsége, annál jobbnak értékeli az egészségi állapotát, a 18 év alatti gyereket nevelők pedig kiemelkedően egészségesnek érzik magukat.
    

A magyarok összességében elégedettek a dolgaik alakulásával, de az energiaár változás rányomta a bélyegét a véleményükre, és leginkább a fővárosban élőket befolyásolta negatív irányba. A megkérdezettek az elégedettségi szintjüket átlagosan 6,8 pontra értékelték. Legkevésbé 2021. január és március között voltak elégedettek, feltehetően a járvány harmadik hulláma miatti korlátozó intézkedések miatt, míg a legelégedettebbnek 2021 októberében vallották magukat, amikor bejelentették a családoknak a személyi jövedelemadó-visszatérítését, valamint a 13. havi nyugdíjat.
    

Hasonlóan az előző pontokhoz, az elégedettségérzés is szorosan kapcsolódik a családhoz, a kisgyereket nevelők voltak a legelégedettebbek a megkérdezettek között, körükben rekordmagasra szökött az elégedettség mértéke 2021 márciusában, amikor újra kinyitottak az óvodák és iskolák.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com