Benkő: a büdzsé fő nyertese a honvédelmi tárca

A jövő évi költségvetés fő nyertese a honvédelmi tárca, ugyanis az ideinél majdnem 86 milliárd forinttal több jut erre a területre - mondta a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Benkő Tibor kifejtette, a többletforrásnak köszönhetően 2019-ben már 150 milliárd forintot tudnak fejlesztésre fordítani, így folytatódhatnak a beszerzések is, például a tervezettnél előbb tudnak majd helikoptereket vásárolni.

    
A költségvetésben biztosított az illetményfejlesztés következő, 5 százalékos üteme is, valamint arra is lehetőséget ad, hogy bővítsék az ösztöndíjrendszert, s például olyan mérnököket, orvosokat vagy informatikusokat támogassanak tanulmányaik alatt, akik a diploma megszerzése után belépnek majd a honvédség kötelékébe - ismertette a miniszter.
    

Hozzátette, hogy a költségvetésnek köszönhetően mind az aktív, mind a tartalékos katonák létszámát bővíteni tudják. Nem az a legfontosabb, hogy a GDP hány százalékát fordítják az ország védelmére, hanem olyan képességeket kell teremteni, amelyek szavatolják Magyarország és a magyar emberek biztonságát - hangoztatta a miniszter.
    

Benkő Tibor kitért arra is, hogy - a mostani brüsszeli NATO-csúcson szerzett tapasztalatai szerint - egyre több nemzet ismeri fel, hogy a biztonság elsődleges kérdés, megteremtésének egyik eleme pedig a megfelelő költségvetés biztosítása. Emlékeztetett, a 2014-es walesi NATO-csúcson kitűzött cél szerint a tagállamoknak 2024-ig el kellene jutniuk oda, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát katonai kiadásokra fordítják. Magyarország ehhez konkrét programmal rendelkezik, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési tervet a NATO kedvezően fogadta - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com