Benkő: a légierő prioritást élvez

A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő prioritást élvez - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.Benkő Tibor elmondta: a honvédség 10 éves fejlesztési tervét, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot a mindenkori kihívásoknak, kockázatoknak megfelelően állították össze. Ütemezését az határozza meg, hogy mire van szüksége elsősorban az országnak, az ország biztonságának.

    
Az elsődleges területek között a miniszter a légierő fejlesztésén túl a katonák egyéni felszerelésének, eszközeinek modernizációját, a kibertámadások elleni védekezést szolgáló eszközök, továbbá páncéltörő eszközök beszerzését sorolta fel. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Zrínyi 2026 programban rövidesen megkezdődik a magyarországi fegyvergyártás, amely nemcsak a honvédség, hanem más fegyveres és rendvédelmi testületek fegyverellátását is fedezni kívánja, illetve a tervek szerint később más országok piacán is megjelennek a magyar fegyverek.
   

A közelmúltban beszerzett A319-es típusú Airbus csapatszállító repülők után olyan repülőgépek beszerzését tervezik, amelyekkel technikai eszközöket is szállíthatnak, légideszantolásra alkalmasak - ismertette Benkő Tibor. A miniszter kiemelte: a program mögött az anyagi támogatás is megvan, ez biztosítékot ad arra, hogy önálló, erős Magyar Honvédséget tudjanak építeni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com