Benkő: határozott elképzeléseim vannak a Magyar Honvédség jövőjéről

Jól ismeri a Magyar Honvédség múltját és jelenét, a jövőt illetően pedig határozott elképzelései vannak honvédelmi miniszterként Benkő Tibornak. A jelenlegi vezérkari főnök erről miniszteri meghallgatásán beszélt hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén.Benkő Tibor kiemelte: 43 éves katonai múltja nyomán nem elmondásokból, hallomásokból, tankönyvekből ismeri, miről szól a katonai szolgálat. Pályája során belelátott a hazai és nemzetközi politikai irányítás, a civil kontroll, a katonai vezetés, a katonai és civil diplomácia jó, kevésbé jó és rossz példáiba is - fejtette ki.

    
Hitvallását három szóval jellemezte: hazaszeretet, hivatástudat és elkötelezettség. Benkő Tibor azt mondta, többek között azért fogadta el Orbán Viktor miniszterelnök felkérését, mert látja és tapasztalja a kormány és a kormányfő, valamint katonái támogatását, továbbá egyetért a kormányfő elgondolásával és azon szándékával, hogy a magyar emberek biztonsága érdekében szükség van egy erős honvédségre.
    

Az 1955. október 16-án született Benkő Tibor vezérezredes ismertette életútját, amelyet a honvédség kötelékében töltött; katonai pályafutatását szakaszparancsnokként kezdte, sokféle beosztásban szolgált, és 8 évvel ezelőtt lett a Honvéd Vezérkar főnöke.

Kiemelte: vezetői elvárásai közé tartozott, hogy egy parancsnok és egy civil vezető is legyen szigorú, követelménytámasztó, példamutató és emberséges.
    

Azt mondta: tudja mik a célok, miként kell irányítani, és hogy mire van szüksége a katonáknak, a Magyar Honvédségnek, hogy törvényben meghatározott feladatait eredményesen végezze, ezáltal szolgálva a magyar emberek, Magyarország biztonságát. Benkő Tibor leszögezte: a mindenkori kihívásoknak megfelelő nemzeti képességet kell építeni. Csak így és ezáltal lehetünk a NATO még inkább elismert tagjai - mondta a vezérezredes, hozzátéve: a transzatlanti kapcsolatoknak továbbra is stratégiai jelentőséget tulajdonít.
    

Kitért arra is, hogy az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának erősítése érdekében állandó tagként veszünk részt az állandó strukturált együttműködésben. Ezek közül kiemelte Magyarország kibervédelmi információmegosztási platformon való részvételét. Kitért továbbá a visegrádi együttműködésben való részvételre, amely - mint mondta - még soha nem volt ilyen erős, mint napjainkban.
    

Benkő Tibor hangsúlyozta: a megváltozott biztonsági környezetben számos új kihívással is szembe kell nézni. Példaként említette a hibrid és a kiberhadviselést, a világban egyre erősödő terrorfenyegetettséget, amelynek "melegágya" szerinte a tömeges illegális migráció. Kiemelte továbbá az iszlám radikalizációt és a szomszédos Ukrajnában fennálló fegyveres konfliktust.
    

Azt mondta: annak érdekében, hogy ezekre időben és hatékonyan tudjunk reagálni, elengedhetetlen a Magyar Honvédség vezetésének, szervezeti felépítésének, rendszeresített haditechnikai eszközeinek, a katonák képzésének átalakítása és biztosítása. Mindezeket a kormány által elfogadott és költségvetésileg is támogatott Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében kívánja megvalósítani - fejtette ki a miniszterjelölt.
    

Benkő Tibor kiemelte, hogy a program első, honvédelmi része, a Magyar Honvédség legfontosabb erőforrásáról, a katonákról szól. Ennek kapcsán elmondta: céljai között szerepel, hogy a katonák és a társadalom kapcsolatát erősítsék. Fontosnak nevezte a fiatalok megszólítását, toborzását, pályán tartását. Emellett a program tartalmazza a kiképzés és oktatás korszerűsítését, a területvédelmi alapon szerveződő tartalékos rendszer felállítását, a laktanyai elhelyezés feltételeinek javítását - jelezte.
    

Kitért arra is, hogy sokkal modernebb, hatékonyabb és korszerűbb felszerelésre, haditechnikai eszközökre is szükség van. Erről szól a Zrínyi 2026 a haderőfejlesztési része, amely a katonák, a Magyar Honvédség képességigényeire épül - mondta. A miniszterjelölt vezérkari főnök mindkét bizottság tagjaitól számos kérdést kapott.
    

Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság szocialista alelnöke többek között azt kifogásolta, hogy miért katona kerül a Honvédelmi Minisztérium (HM) élére. Demeter Márta, a honvédelmi bizottság LMP-s alelnöke is felvetette, Benkő Tibor vezetésével miként valósul meg a "civil kontroll". Benkő Tibor többször is hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy egy volt katona ne gyakorolhatná a civil kontrollt.
   

Ennek kapcsán Kocsis Máté, a honvédelmi bizottság fideszes elnöke is elmondta, számított a kérdésre, ezért utánanézett, s több nyugati, uniós államban is aktív katonai vezetőből lett honvédelmi miniszter. A DK-s Vadai Ágnes kérdésére válaszolva elmondta: a helikopterbeszerzés továbbra is napirenden van, a sorkatonai szolgálat visszaállítását nem tervezik.
    

Azt is rögzítette, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat továbbra is a HM-nél marad. Leszögezte, a kormányfő felvázolta neki a terveket, s arról "szó nem volt", hogy hatásköröket vonnának el a HM-től. Kiemelte: 2024-re elérjük a 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést, és a kormányzati szándék az, hogy ezt szinten is tartják.
    

Benkő Tibor azt is közölte, Korom Ferenc vezérkarifőnök-jelölt az ő jelöltje. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hat igen és két nem szavazattal, míg a nemzetbiztonsági bizottság négy igen, két nem szavazattal támogatta Benkő Tibor honvédelmi miniszteri kinevezését. Ezt követően Benkő Tibor bejelentette, Áder János államfőnek benyújtja felmentési kérelmét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com