Benkő: meg kell kezdeni a Magyar Honvédség átstrukturálását

Meg kell kezdeni a Magyar Honvédség átstrukturálását - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés szakbizottságának csütörtöki ülésén.Benkő Tibor szokásos, éves meghallgatásán a kiemelt feladatok között elsőként a honvédelmi és haderőfejlesztési program folytatását, az eszközbeszerzések végrehajtását említette. Az érkező új eszközök más eljárást, logisztikai, biztosítási rendszereket igényelnek, amihez hozzá kell igazítani a kiképzést, a tiszt- és altisztképzést is - fűzte hozzá.
    

A honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai előtt a miniszter kiemelte: egyre több fiatal vállalja a katonai szolgálatot; egyre több középiskola és felsőoktatási intézmény vesz részt a hazafias honvédelmi nevelésben. Részletesen beszámolt Benkő Tibor az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztéséről, valamint a honvédkadétprogramról is.
    

Kitért arra, hogy a magyar katonák a koronavírus-járvány idején esküjükhöz híven, maradéktalanul teljesítették feladataikat; ott voltak a kórházakban, oltópontokon, továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a budapesti NATO Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ kutatásokkal segítette a járvány elleni védekezést.
    

Benkő Tibor egy ábrán is személtette a haderő átalakulását 1990-ől 2021-ig. Jelezte: a Magyar Néphadsereg létszáma 155 700 volt, 2007-re pedig 23 950 lett a honvédség költségvetési létszáma.

A felülvizsgálatok, szervezeti átalakítások végeredménye is mindig "a Magyar Honvédség létszámának és képességének csökkenése" volt - mondta.
    

Megjegyezte: a NATO-tagság is indokolja a haderőfejlesztést, hiszen a washingtoni szerződés 3. cikke szerint minden nemzet köteles olyan képességet építeni és fenntartani, amellyel gondoskodni tud saját országa, saját nemzete védelméről, és ezt kell felajánlania a NATO-nak. A kormány azt vállalta: 2024-re a honvédelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékát, s a honvédelmi büdzsé legalább 20 százalékát fejlesztésre fordítják. Az elmúlt években a honvédelmi költségvetés folyamatos növekedése mellett minden évben plusztámogatás is kapott a honvédség - tette hozzá.
    

A biztonsági környezetet a miniszter úgy értékelte: "romló tendenciát figyelhetünk meg". Ismertette a NATO által megjelölt két fenyegetettségi irányt (keleti és déli), majd megjegyezte, hogy azok metszéspontja Közép-Európa térségében van. Ezért a magyar kormány számára a régió biztonsága kiemelt feladat - szögezte le, jelezve: ezt segíti a Magyarországon létrehozott két többnemzeti parancsnokság is.
    

Kitért Benkő Tibor az instabil államok, valamint a terrorizmus elől, illetve Afganisztánból menekülők veszélyére, a migrációs hullámra, a Nyugat-Balkán instabilitására, a hibrid hadviselésre, az éghajlati változásokra. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tudósok szerint fel kell készülni a járványok időszakára. A bizottság tagjai közül Kósa Lajos fideszes elnök és a testület MSZP-s tagja, Harangozó Tamás is köszönetet mondott a katonák helytállásáért a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindkét képviselő rákérdezett továbbá a katonai bérfejlesztésre.
    

Harangozó Tamás problémának nevezte, hogy az elmúlt években nem nőtt a katonák béralapja, ezért azt kérdezte, terveznek-e legalább az inflációnak megfelelő emelést. A szolgálati nyugdíj eltörlését óriási hibának nevezte a szocialista politikus és azt mondta: annak hiányában valójában nincs tényleges életpálya. Benkő Tibor ábrán is szemléltette, hogy bár az illetményalap nem változott az elmúlt években, nőtt a katonák fizetése. A szolgálati nyugdíj eltörlésének felvetését csúsztatásnak nevezte. Az létezik ugyanis, most is abba lehet hagyni az aktív szolgálatot az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt, csak azt úgy hívják: nyugdíj előtti rendelkezési állomány.
    

Harangozó Tamás az ülés kezdetén nem szavazta meg, hogy a miniszter prezentációt is bemutasson beszámolójához. Később a miniszter első, a létszámadatokat illusztráló ábrájára azt mondta: az "égbekiáltó manipuláció", és a költségvetési létszám, valamint a valóság közötti különbséget firtatta. A honvédelmi miniszter leszögezte, az elmúlt években minden évben 600-800 között emelkedett a honvédség létszáma, és napjainkban minden katonai szervezet feltöltöttsége legalább 75 százalékos.
    

Az MSZP-s politikus Orbán Viktor miniszterelnök római repülése kapcsán megkérdezte: előfordult-e, hogy a honvédségi gépek a kormánytagokon kívül üzletembereket, civileket is szállítottak, s hogy hány százalékban használják valóban honvédelmi célokra ezeket a gépeket. A miniszter megjegyezte: ahogy korábban, úgy most is előfordul, hogy a kormányzati delegációt üzletemberek, civilek kísérik, de magáncélú utazásra nem vittek civileket a honvédségi repülők. Arányaiban 79 százalékban honvédségi, 21 százalékban egyéb feladat miatt használták a gépeket - fűzte hozzá. Erre reagálva Harangozó Tamás felnevetett, ezért Benkő Tibor azt javasolta, menjen be a minisztériumba és ott nézze meg az adatokat.
   

Benkő Tibor hiányolta a bizottsági ülésről a testület DK-s alelnökét, Vadai Ágnes, de megjegyezte: "tudomásul tudja venni, hogy vannak fontosabb ügyek is". Kósa Lajos erre reagálva azt mondta: Vadai Ágnes - Facebook-bejegyzése szerint - láthatóan kampányol és vélhetően most adta le szavazatát Dobrev Klárára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjére.
    

A honvédelmi miniszter beszámolóját a bizottság kormánypárti képviselői elfogadták, Lukács László György, a testület jobbikos alelnöke és Harangozó Tamás nemmel szavazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com