Benyújtotta lemondását a parlamentnek Novák Katalin

Benyújtotta a lemondásáról szóló írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek Novák Katalin, aki szombaton jelentette be, távozik a köztársasági elnöki posztról.A parlamenti honlapon hétfőn közzétett, vasárnapi keltezésű dokumentumban az államfő a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényre hivatkozva tájékoztatja a parlamentet a lemondásáról. A jogszabály szerint az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról, a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges.
    

Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg. A törvény szerint a köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban, ennek hiányában az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján, elfogadó nyilatkozat hiányában az annak meghozatalára nyitva álló határidő eredménytelen elteltével szűnik meg.


Ha az Országgyűlés a köztársasági elnököt a lemondás megfontolására kéri, a köztársasági elnök megbízatása az elhatározását fenntartó nyilatkozatban megjelölt időpontban, ennek hiányában a fenntartó nyilatkozat benyújtásával szűnik meg. Az alaptörvény rendelkezik arról, hogy ha az államfő megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül az Országgyűlésnek meg kell választania az utódját. A jelöltséghez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja. Államfővé megválasztható bármely magyar állampolgár, aki elmúlt 35 éves.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com