Betiltott két mágneses játékot a fogyasztóvédelmi hatóság

Komoly veszélyt jelenthetnek egyes mágneses játékok, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakembereinek vizsgálata alapján a vizsgált 10 játék közül két termék forgalmazását megtiltották, mert súlyos sérülést okozhatnak.Az NFH keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egyik játék egy mágneses darts: a nyíl száráról könnyen letekerhető a mágneses alkatrész, ami a megengedettnél hatszor erősebb volt. A másik játék egy mágneses építő készlet, amelyben könnyen lenyelhető mágneses alkatrész volt, illetve ebben is a megengedettnél többször erősebb volt a mágnes.

A tájékoztatás szerint a hatóság idén másodszor vizsgálta a mágneses játékokat, s a tavalyi évhez képest egyértelmű javulást tapasztalt: a 2014-es vizsgálatban a játékok 43 százaléka tartalmazott a gyermekekre veszélyes mágnest. A vizsgált termékek listája a hatóság honlapján olvasható.

A közlemény ismerteti: azok a mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, azért lehetnek veszélyesek, mert a játékokról leválasztható mágneseket a gyerekek könnyen lenyelhetik. Abban az esetben pedig, ha egy gyerek szervezetébe véletlenül egynél több mágnes kerül, akkor azok a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amelyek végül bélperforációt vagy bélelzáródást okozhatnak

Ezeknek a betegségeknek a felismerése nem mindig egyszerű, mert sok gyermek csak influenzaszerű tüneteket mutat - figyelmeztet a közlemény.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com