Betörőpáros ellen emeltek vádat Somogyban

Vádat emeltek két betörő ellen, akik mintegy százmillió forint értékű zsákmányra tettek szert Budapesten és Somogy megyében - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.Azt írták: a 36 éves és a 43 éves budapesti férfi - akik unokatestvérek - 2019 októberében állapodott meg abban, hogy betöréses lopásokat követnek el. A cselekményekről az azokhoz beszerzett telefonon kommunikáltak, a gondosan feltérképezett helyszíneket a személyükhöz nem köthető gépkocsikkal közelítették meg.

    
A feltételezett elkövetőket még a családi házakban élesített riasztók sem tartották vissza. Hatástalanították azokat, vagy megvárták, amíg a riasztás miatt kiérkező távfelügyeleti járőrök elhagyják a helyszínt. Az épületekbe behatolva elsősorban széfeket, trezorokat kerestek, amelyeket a helyszínen felfeszítettek, vagy magukkal vittek.
    

A vádlottak nagy mennyiségű készpénzt, értékes arany, több esetben drágakövekkel díszített ékszereket, történelmi arany pénzérméket, valamint nagy értékű karórákat szereztek meg, az egyik ingatlanból eltulajdonított tárgyak közül csak a karórák értéke a 29 millió forintot is meghaladta. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság által lefolytatott nyomozás során számos lopott értéket sikerült visszaszerezni, egyebek mellett annak köszönhetően, hogy a nyomozók megtalálták a az idősebb vádlott házában kialakított, fal mögötti rejtekhelyet. A rendőrség emellett autókat és a vagyonbiztosítás érdekében több ingóságot is lefoglalt.
    

A Kaposvári Járási Ügyészség 11 rendbeli, nagy tárgyi súlyú - köztük jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett - lopás és lőfegyverrel visszaélés miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfiak ellen. A betörőpáros idősebb tagja Magyarországon ötször volt büntetve, de Németországban is elítélték már, betöréses lopás miatt 3 év szabadságvesztést kapott. Fiatalabb társa betöréses lopások miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el a bűncselekményeket Budapesten és Somogyban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com