Beutazási tilalom - A NAV vezetői visszautasítják a korrupciós vádakat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői szerdán közleményben utasították vissza a velük kapcsolatos korrupciós vádakat.

navlogoA NAV közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egyesek tényként kezelnek minden alapot nélkülöző kijelentéseket vagy sugalmazásokat, és ezt arra használják fel, hogy ellehetetlenítsék hivatalt és rombolják az adómorált.

A NAV a bűnüldözés és a korrupció elleni harc egyik legfontosabb intézménye - olvasható közleményben, amely leszögezi: nem felel meg a valóságnak, hogy ne lennének büntetőjogi következményei a költségvetést súlyosan megkárosító bűnszervezetek áfacsalásainak.

A közlemény szerint a NAV látókörébe került áfacsalással kapcsolatban eredményes ellenőrzések, büntető eljárások indultak az elmúlt években, és ilyen jellegű felderítések jelenleg is folyamatban vannak, az eredmények pedig uniós összehasonlításban is megállják a helyüket.

A NAV, ahogy eddig, úgy a jövőben is nyilvánosságra hozza az államnak és a tisztességes adófizetőknek kárt okozó szervezetek leleplezéséről szóló híreket, és bízik abban, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében a sajtó munkatársai az alaptalan vádak mellett a feketegazdaság elleni fellépés eredményeiről is beszámolnak - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com