Beutazási tilalom - Híradó: elkallódhattak a magyar ügyészségi megkeresések

Elkallódhattak a beutazási tilalommal kapcsolatos magyar ügyészségi megkeresések - közölte az M1 Híradója kedden.

Goodfriend, M. André

A hírműsor azzal összefüggésben kereste meg az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjét, valamint az ország igazságügyi minisztériumát, hogy Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője még november végén azt közölte, hogy az amerikai fél nem rendelkezik az október 27-én nekik megküldött levelekkel. Az ügyészség ezután ismét megküldte a levelet Eric Holder igazságügyi miniszternek és André Goodfriend ügyvivőnek.

A Híradó André Goodfriendtől egyebek mellett azt kérdezte: meg tudja-e erősíteni, hogy az október 27-én átadott ügyészségi levél elkallódott. Arra is választ vártak, az ügyvivő továbbította-e akár az első, akár a második levelet az amerikai igazságügyi miniszternek, és arra is, hogy ha továbbította, mikor, kapott-e választ, ha pedig nem továbbította, akkor annak mi az oka.

A hírműsornak a nagykövetség egyik munkatársa küldött választ, azt közölve: minden kommunikációt, amelyet a Legfőbb Ügyészséggel folytatnak, a megfelelő hivatalos csatornákon kezelnek, a jogi és rendvédelmi ügyek területén történő együttműködésük jól kialakított folyamatainak megfelelően.
A Híradó megkereste az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát is, hogy a tárca megkapta-e a levelet a budapesti ügyvivőtől, de választ az adásig nem kapott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com