Beutazási tilalom - KKM: nem kereste Victoria Nuland az ügyészségi indítvány miatt Szijjártó Pétert

A Külgazdasági és Külügyminisztérium cáfolta azokat a sajtóhíreszteléseket, amelyek szerint Victoria Nuland, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese hétfőn telefonon tiltakozását fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az André Goodfriend mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló ügyészségi kezdeményezés miatt.

Goodfriend, M. AndréHétfő délután a Hír24 TV a Facebook-oldalán írt arról, az amerikai külügy egyik hivatalnoka megerősítette a Hír24 hírműsorának, Victoria Nuland felhívta Szijjártó Pétert, hogy tiltakozzon, miután megjelent a sajtóban a hír, amely szerint az ügyészség André Goodfriend mentelmi jogának felfüggesztését kéri.

A KKM közleményében kiemelte: a sajtóhíresztelésekkel ellentétben Szijjártó Pétert hétfőn nem kereste telefonon Victoria Nuland, a két fél legutóbb két hete beszélt egymással telefonon.

A Legfőbb Ügyészség hétfő délelőtt közölte az MTI-vel, hogy a KKM-nél kezdeményezte azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek szükségesek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztéséhez.

Az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozással kapcsolatban kezdeményezte ezt.

A KKM az MTI megkeresésére azt írta: pénteken érkezett meg a tárcához Polt Péter legfőbb ügyész levele, amelyben a felfüggesztéshez szükséges lépések megtételét kérte. A külügyi tárca vezetője az ügyben kedden levéllel fordul az Egyesült Államok külügyminisztériumához - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com