Bevásárlókocsit és kukát toltak vasúti sínekre fiatalok, vádat emeltek ellenük

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A vádirat szerint a két fiú 2020 augusztusában az egyik éjjel eltolt egy bevásárlókocsit egy XVII. kerületi bevásárlóközponttól a közeli vasúti sínekhez. Az elkövetéskor 14 és 15 éves fiatalok a kocsit felfordították és a sínekre helyezték, majd végignézték, hogy az ott haladó egyik vonatszerelvény elsodorja azt - közölték.
    

Három nappal később, a hajnali órákban egy másik kocsit is eltoltak a bevásárlóközponttól, és megismételték az akadályállítást. Ekkor az érkező vonat gyorsfékezés után nekiütközött a bevásárlókocsinak és elsodorta azt. A mozdonyban másfél millió forintot meghaladó kárt keletkezett, de megállás után tovább tudott közlekedni. Hozzátették, hogy alig egy órával később az egyik fiú - már társa nélkül - egy hulladékgyűjtő edényt tett a sínekre, és végignézte, ahogy az érkező vonat nekiütközik.
    

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a két fiút társtettesként elkövetett több rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint rongálás bűntettével és vétségével vádolja, és - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza.
    

A próbaidő alatt a fiúk pártfogó felügyelet alatt állnak, és a vádhatóság kezdeményezésére részt kell venniük személyiségfejlesztő, illetve közösségi jóvátételi, a sérelem okozását tudatosító programban - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com