Bíróságtól kérhető a kapcsolattartásról szóló határozatok végrehajtása

A gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása március 1-jétől a gyámhatóság helyett a bíróságnál kezdeményezhető, nemperes eljárásban. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) jelentős ügyteher-növekedésre számít az új eljárás miatt.Benkő Imola, az OBH jogi főosztályának vezetője egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy az Országgyűlés december 17-én fogadta el a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó új szabályokat, a bíróságoknak így két hónapjuk volt a felkészülésre, amelyet az OBH koordinált.

   
Várai-Jeges Adrienn családjogi bíró elmondta: ha a szülők nem tudnak megállapodni a kapcsolattartásról, a bíróság dönt, figyelembe véve az eset összes körülményét és a gyermek érdekét. Kiemelte: a gyermeknek joga van ahhoz, hogy a különélő szülőjével szeretetteljes, meghitt kapcsolatban lehessen, a vele egy háztartásban élő szülője pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

A kapcsolattartás szabályainak megszegése esetén március 1-jétől nem a gyámhivatalhoz kell fordulni, hanem a gyermek lakóhelye szerinti bírósághoz - hívta fel a figyelmet. Az eljárás kérelemre indul, amelyet a kapcsolattartás szabályainak megszegésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmező, a kérelmezett és a gyermek adatait, a kapcsolattartást szabályozó bíróság vagy gyámhatóság nevét, az ügyirat számát, annak leírását, hogy a kapcsolattartás szabályainak megszegése miben nyilvánult meg, és a végrehajtásra irányuló határozott kérelmet.
    

Ha a bíróság a kérelem és az erre adott észrevétel alapján el tudja dönteni, hogy megtörtént-e a szabályszegése vagy sem, akkor végzést hoz az ügyben. Ha az iratok alapján ez nem dönthető el, akkor bizonyítási eljárást folytat le és meghallgatja a feleket - ismertette. A bíróság megállapíthatja, hogy a kérelmezett megszegte a szabályokat és felhívhatja őt, tartsa be a kapcsolattartás szabályait. Emellett a bíróság meghatározza, hogy az elmaradt kapcsolattartást meddig kell pótolnia. Az eljárás elején nem kell illetéket fizetni - jelezte Várai-Jeges Adrienn.
   

A bíróság - az eset körülményeit és a gyermek érdekét mérlegelve - többféle szankciót alkalmazhat azzal szemben, aki mulasztott. Fordulhat a gyámhatósághoz, hogy segítse elő a kapcsolattartás szabályainak betartását; kérheti a gyámhatóságtól a szülői felügyeleti jog megváltoztatását vagy a gyermek elhelyezését harmadik személynél is. Emellett pénzbírságot szabhat ki, visszatérő, a szabályokat súlyosan megszegő magatartás esetén pedig a rendőrség közreműködését is kérheti a gyermek átadásakor. Ezen felül a bíróság büntetőfeljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése, kiskorúval történő kapcsolattartás akadályozása miatt - közölte a családjogi bíró.
    

Várai-Jeges Adrienn hozzátette: a jogszabály nem mondja ki ugyan, hogy soron kívüli eljárásban kellene a bíróságnak eljárnia, de mivel gyermekről van szó és az elmaradt kapcsolattartást hat hónapon belül pótolni kell, a bíróságok gyorsan fognak dönteni ezekben az ügyekben. A február 29-éig benyújtott kérelmeket azonban továbbra is a gyámhatóság bírálja el - jelezte.
    

Várai-Jeges Adrienn kérdésre válaszolva elmondta: számos "kreatív" megoldással találkoztak, ahogyan az egyik szülő ellehetetleníti a kapcsolattartást a másikkal. Előfordult például, hogy miközben a gyerek a különélő szülőjével beszélt telefonon, a másik szülő - hogy így akadályozza a zavartalan kapcsolattartást - kedvenc mesefilmjével igyekezett elvonni a gyerek figyelmét.
   

Szigeti István bíró, az OBH jogi főosztályának munkatársa kérdésre válaszolva azt mondta: sok ilyen ügyre számítanak - a legtöbbre a budapesti régióban -, de ennek a nagyságrendjéről nem tudnak nyilatkozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com