BKK: indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése

Indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a felújítás előkészítése évek óta zajlik, 2021 és 2023 között tanulmányterv, fő- és célvizsgálat készült, a BKK pedig összeállította a tervezés közbeszerzéséhez szükséges műszaki dokumentációt.

A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága kedden döntött a tervezési folyamat első szakaszához - az engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséhez és az engedélyek megszerzéséhez - szükséges forrás biztosításáról, a közgyűlés pedig szerdán jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását. Az engedélyezési tervek és a szükséges hatósági engedélyek birtokában a közgyűlés - várhatóan 2027 őszén - dönthet a felújítás mértékéről és a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról - írták.

A BKK emlékeztetett, a Petőfi híd indokolt, teljes szerkezeti felújítása - Budapest pénzügyi helyzetéhez igazodva - több lépcsőben is megvalósítható a Fővárosi Közgyűlés 2025 novemberi döntése nyomán előkészített tervezési felhívás alapján. A legszükségesebb beavatkozásokat akkor is el kell végezni, ha a teljes felújításhoz szükséges 40-45 milliárd forintra becsült forrás nem áll rendelkezésre - mutattak rá.

A közbeszerzés kiírásához szükséges pénzügyi forrást a főváros az idei költségvetésében tudta biztosítani. A BKK közölte: a meghozott határozat értelmében a társaság engedélyezési szinten megtervezteti a Petőfi híd teljes felújítását.

Az engedélyezési tervszakasz lezárását követően a főváros - saját anyagi lehetőségei, valamint az esetlegesen rendelkezésre álló állami források ismeretében - dönthet arról, hogy a kiviteli tervezés során kizárólag az állagmegóvó beavatkozásokat, vagy a híd teljes körű felújítását és fejlesztését kívánja megvalósítani. Ez az ütemezés lehetővé teszi, hogy kivitelezési forrás esetén a beavatkozások mielőbb elinduljanak, megelőzve a későbbi állapotromlás miatt bevezetendő forgalmi korlátozásokat és a költségek növekedését - írták.

A közlemény szerint a tervezés pontos költsége majd a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatása után válik ismertté. A BKK emlékeztetett: a Petőfi híd teljes körű felújítása 1979-1980-ban valósult meg, ezt követően 1996-ban történt részleges beavatkozás, 2013-2014-ben megszüntették a vasbeton pályalemez dilatációit, amelyek ázása miatt a pálya alatti tartószerkezet jelentős korróziós károkat szenvedett. A Duna-hidakra jellemző, 30-35 éves felújítási ciklust figyelembe véve a korszerűsítés mára időszerűvé vált.

Az acélszerkezeten és a vasbeton elemeken számottevő korróziós és szerkezeti károsodások figyelhetők meg. A szigetelési hibák következtében a pályalemez több helyen átázik, a hídfősaruk, a járdák és a korlátok szintén felújításra szorulnak. Ezért a Petőfi híd a BKK és a Budapest Közút által javasolt híd- és műtárgyfelújítási program élén szerepel.

A teljes felújítás és fejlesztés becsült költsége bruttó 40-45 milliárd forint lehet. A végleges összeg a részletes tervezést és a kiviteli dokumentáció elkészítését követően határozható meg. A beruházás költségeit nemcsak a műszaki tartalom, hanem a megvalósítás időpontja is befolyásolja: az állapot romlása, az infláció, valamint az építőanyag- és munkaerőköltségek alakulása egyaránt hatással van a teljes ráfordításra.

A mielőbbi beavatkozás nemcsak műszaki, hanem gazdasági szempontból is indokolt. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés majd a tervezési időszak után, előreláthatólag 2028 őszén indulhat, a tényleges munkakezdés - rendelkezésre álló forrás esetén - 2029-ben várható - olvasható.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

http://ujhazak.com