BKK: már dolgoznak a fővárosi hirdetési felületek előnytelen szerződéseinek megváltoztatásán

BKKA főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már februárban jogi eljárást indított a fővárosi hirdetési felületek 2006-ban kötött előnytelen szerződéseinek ügyében, és azok felmondását helyezte kilátásba - mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.

Előzőleg Hanzély Ákos fővárosi képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa jelezte: hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a budapesti hirdetőoszlopok és utasváró pavilonok hirdetési felületeinek hasznosításával kapcsolatban. Szerinte az elmúlt években több száz millió forintos kár érhette a fővárosi önkormányzatot és az államot

A BKK vezérigazgatója erre reagálva kijelentette: az Intermédiával - mai nevén Epamediával - kötött, a közlekedési utcabútorokról szóló szerződések rendkívül hátrányosak a főváros számára. Kifejtette: a céggel a 2006-os önkormányzati választások előtt három nappal kötött 25 évre szóló szerződést az előző városvezetés.

A szerződés arról szólt, hogy a reklámcégnek 713 busz- és villamosmegállóba kellett utasvárókat telepítenie, amelyek a tulajdonában is maradtak, vagyis nem a főváros vagy a közlekedési cégek a tulajdonosai. A cég megépítette őket, és övé maradt a reklámozási jog is, ők adják bérbe a felületeket - mutatott rá Vitézy Dávid. Megítélése szerint a szerződés súlyosan aránytalan, hiszen a reklámcég egy forint közterület-használati díjat sem fizet a főváros értékes területein. Hozzátette: egy építmény 25 év alatt jóval több hasznot termel, mint amennyibe a felhúzása került.

A vezérigazgató elmondta, a reklámcég vállalta, hogy az összes utcabútor javítását, karbantartását, takarítását, graffitimentesítését saját költségén elvégzi, de 2010 előtt ennek teljesítését senki nem ellenőrizte.
Vitézy Dávid arról számolt be, hogy a BKK a szerződések átvilágításakor súlyosan szerződésszegő állapotokat talált, ezért a főváros februárban jogi eljárást indított. Ebben azonnal hatállyal kérték a tapasztalt állapotok megszüntetését, és kilátásba helyezték a szerződés felmondását. Jelezte: nyilvánvalóan nem lehet egy nap alatt a város javára fordítani a 25 éves szerződést, de elindultak ezen az úton, mert nem tűrhették tovább a helyzetet.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com