BKK: nyolcvan fát ültetnek a megújuló Blaha Lujza térre

Nyolcvan fát ültetnek a megújuló Blaha Lujza térre - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint már kedden megkezdődött a fák kiültetése a térre. Jelezték: a tér nagy részén - a még elültetésre váró fák környezetében - korábban vízáteresztő fugázással kialakított térkövet, valamint kiskockakő burkolatot építettek, amely alatt mesterséges váztalajt alakítottak ki. Ennek célja, hogy segítse a faveremráccsal körülvett fák gyökérzetének növekedését, egyúttal megfelelő alépítménye legyen a térburkolatnak.
    

A mesterséges váztalajba, vagyis a Stockholm faültetési rendszerrel ültetett fák gyorsabban nőnek, jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetettek - tájékoztatott a BKK. Hozzátették, hogy a növénykazettákba ültetett fák környezetében folyamatos a növénytelepítés: a kiválasztott cserjefajok változatos levélformájukkal és színükkel erősítik a megújuló tér ligetes jellegét.
    

A munkák előtt a szakemberek teljes talajcserét hajtottak végre, és alatta agyag vízmegtartó réteget építettek ki. Erre azért volt szükség, mert a Blaha Lujza tér felszíne alatt tömör sittréteg húzódik, amely az egykori Nemzeti Színház lebontásakor keletkezett, valamint világháborús törmelékekből áll - írták. A tér felújítása a tervek szerint még az idén lezárul, jelenleg zajlik a térburkolat lerakása, a közvilágítási hálózat kiépítése és a térbútorok kihelyezése. Hamarosan elhelyezik a növénykazettákra a kis méretű szobrokat, amelyek - utalva az egykor ott álló Nemzeti Színházra - színházi jeleneteket ábrázolnak.
    

Nem csak ezek emlékeztetnek majd a színházra: a teátrum egykori székeire utaló bordó színű köztéri székeket és asztalokat helyeznek el, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com