BKM: a fővárosban környezetbarát módon hasznosítják a karácsonyfákat

A fővárosban környezetbarát módon, energetikailag hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, a becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint az igazi "kihelyezési dömping" január 6.

után kezdődik, és általában egy-másfél hónapig tart. A kijelölt gyűjtőpontokról a karácsonyfákat ilyenkor úgynevezett fenyőfajáratok szállítják el, amelyeket kifejezetten ebből a célból indít a budapesti közszolgáltató.
   

A lakóingatlanoktól ezzel párhuzamosan a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművel a nagyméretű fákat - írták. Felhívták a figyelmet, hogy a lakosság több lehetőség közül is választhat: a háztartási hulladékos kukák mellé a hulladékgyűjtés napján vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját.
    

A társaság közölte, a fenyőfákat először aprítják, majd a BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, ahol nagynyomású gőzt fejlesztenek. Az így nyert hőenergiából - nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel - környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő. A létesítményben termelt hőenergia a Főtáv hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában.


A BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Művében előállított villamos energia emellett mintegy 50 ezer átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja - olvasható a közleményben. A fenyőfák begyűjtésével kapcsolatos információk elérhetőek az FKF honlapján, az fkf.hu/karacsonyfa-begyujtes oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com