BKV: rendkívüli javítási munkák miatt nem járnak a nagykörúti villamosok

A BKV szerint az elhúzódó téli időjárás miatt rendkívüli pályakarbantartási munkákat kell cégezni a 4-6-os villamos vonalán, ezért kell a villamosokat pótolni, a 3-as metróban pedig az elmúlt években is voltak felújítások.A közlekedési társaság ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi önkormányzati képviselője azt mondta, "teljesen összeomlott" a budapesti tömegközlekedés, ezért a DK ezért kezdeményezi, hogy a BKV fizesse vissza a jegyek és bérletek árát arra az időszakra, amíg "használhatatlan" a fővárosban a tömegközlekedés.

A BKV kifejtette: a 4-es, 6-os villamos vonal vágányzárral érintett szakaszain a vágányok a teljesítőképességük határán vannak, sőt több helyen már meg is haladták azt, a kisiklás veszélyének csökkentése miatt több helyen is sebességkorlátozást vezettek be. Emiatt elkezdték a szakasz komplett felújításának előkészítését, a felújítás nyáron végezhető el. Az extrém téli hideg azonban rendkívüli javítási munkákat is szükségessé tesz, mivel több szászszor kellett síntöréseket, sínfej-helyreállítási munkákat végezni.


A metró működésével kapcsolatban a BKV azt írta, a 3-as vonal felújítása korábban teljesen elmaradt, pedig 2008 előtt is szükség lett volna rá. Az elmúlt néhány évben azonban voltak olyan jelentős átalakítások, amelyekkel a különböző veszélyhelyzetek kialakulásának esélye a korábban is minimálisról még tovább csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is befejezte azt a nyomozást, ami költségvetési csalás miatt indult olyan orvosokkal és cégvezetőkkel szemben, akik valótlan adatokat felhasználva megkárosították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK).

http://ujhazak.com