BM: a határvédelem felkészült a megerősített jogi határzár életbe lépésére

A Belügyminisztérium szerint a határvédelmi szervek felkészültek a megerősített jogi határzár március 28-ai életbe lépésére, a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítottak. A szaktárca szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a rendőrség, a honvédség és a bevándorlási hivatal felkészült a szükséges intézkedések végrehajtására, megtörtént, illetve részben folyamatban van a röszkei és a tompai tranzitzóna bővítése. A két helyszínen összesen 324 darab konténert telepítettek, a tranzitzónák üzemeltetését és őrzését a rendőrség, a hatósági feladatokat a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal végzi majd - írták.


A szaktárca szerint a határzár célja, hogy tisztázatlan státuszú migránsok ne mozoghassanak szabadon az ország, illetve az Európai Unió területén, és ezzel csökkenjen a migráció biztonsági kockázata. A menekültügyi eljárásokat a határon folytatják majd le. Csak a 14 évesnél fiatalabb, család nélkül érkező gyermekek léphetnek az ország területére, őket gyermekvédelmi intézményben helyezik el.


A tranzitzóna folyamatosan működik, az oda érkezőket a tranzitzónába beléptetés előtt átvizsgálják, és anyanyelvükön vagy az általuk értett más nyelven tájékoztatják őket jogaikról és kötelezettségeikről. A tranzitzónákban napi 24 órában elérhető lesz az egészségügyi és a szociális ellátás is. Fekvőhelyet, ágyneműt, tisztasági csomagot, a személyes holmik elhelyezésére zárható tárolót, folyamatos melegvíz-szolgáltatást, illemhelyet, hozzáférést tömegtájékoztatási és távközlési eszközökhöz, vallásgyakorlásra alkalmas helyiséget, napi háromszori - gyerekeknek ötszöri - étkezést, várandós és kisgyermekes anyának, 14 évesnél fiatalabbaknak naponta tejterméket és gyümölcsöt is biztosítanak - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com