BME: a fiatal diplomások legfontosabb igényei között szerepelnek a rugalmas munkakörülmények és a 600-800 ezer forintos kezdőbér

A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság és a szabadság, ezt követi a bérezés: az energetikusok körülbelül 550-600 ezer forintos, az informatikusok pedig körülbelül 800 ezer forintos kezdő fizetést kérnek - a friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-i Műegyetemi Állásbörze főszervezője foglalta össze a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kedden az MTI-nek eljutatott közleményben.Kiemelték, hogy idén a műszaki szektorban a legkeresettebb szakmák között található a gépész és járműmérnöki szakterület, mechatronikai, illetve a logisztikai mérnök. Új lehetőségeket hordoz magában a BME űrmérnöki képzése, ami nem kifejezetten űrhajós képzést jelent, hanem akár olyan korszerű nanotechnikai tudást, amely az új piaci igényeket teljes mértékben képes kielégíteni.

Közölték, hogy minden évben nő azoknak a szakembereknek a száma, akik közvetlenül az egyetemről kikerülve nemzetközi cégeknél töltenek be pozíciókat. Emellett egyre nagyobb számban dolgoznak akár Budapesten élő, pályakezdő fiatalok otthonról, külföldi cégeknek, ez pedig nemcsak az IT szakmára érvényes, hanem a különböző mérnökökre is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com