Bocsánatot kért a bekiabáló jobbikos képviselő

Közleményben kért bocsánatot Szilágyi György jobbikos képviselő, aki veréssel fenyegette meg az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát.Nem kellett volna fideszes stílusban bekiabálnom - áll az ellenzéki képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint az államtitkár "arrogáns, nagyképű válaszában ismét hazugságok garmadáját mondta el a Jobbikkal kapcsolatban", majd mutogatással folyamatosan provokálta a jobbikos képviselőket.

A vita hevében valóban a sajtóban is idézett bekiabálással válaszoltam. Ez az indulatból történt felkiáltás valóban sérti a Ház méltóságát. Bocsánatot kérek tehát a választópolgároktól, hogy a parlamentben Bayer Zsolt-i stílust használtam - fogalmazott Szilágyi György. Mint arról az MTI a hirado.hu alapján korábban beszámolt, Dömötör Csaba a kormány nevében reagált a Jobbik napirend előtti felszólalására a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében. Ezt követően Szilágyi György az kiáltotta: "Gyere ki, úgy nyakon b...szlak, hogy leszáll a fejed".


A történtek miatt Hollik István (KDNP) a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

http://ujhazak.com