Bogárdi Szabó István: a problémát helyben kell megoldani

Ha néptömegek hagyják el otthonukat, keresztyéni felelősségünk emlékeztetni a döntéshozókat arra, hogy a problémát helyben kell megoldani, és ezért nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt - mondta a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: a legfontosabb feltenni a kérdést, hogy azokban az országokban, ahol van, miért van háború, és az alapvető problémát kellene megoldani, amely miatt embertömegek menekülnek. Hozzátette: a református egyház mindig megkülönböztette a migráns- és a menekültkérdést, és mindig kérte is, hogy ezt a kettőt ne keverjék össze.

4

A református püspök kitért arra, hogy a közelmúltban többször folytatott megbeszélést a német református egyház képviselőivel, akik elmondták, a németek úgy gondolkodnak, ha ma megszületik egy német gyerek, körülbelül harminc év kell ahhoz, hogy munkába álljon, és adófizető állampolgár legyen, egy migráns estén viszont ehhez elég három év. Ez azonban "téves kalkuláció" és "késleltetett öngyilkosság" - fogalmazott -, hiszen még ha sikerül is három év alatt integrálni egy embert, vele együtt a családja révén 8-12 ember "lép be a rendszerbe".

Az MRE Elnökségi Tanácsa múlt szerdai közleményében arra kérte az egyház gyülekezeteinek tagjait és minden magyar állampolgárt, hogy vegyenek részt az október 2-i népszavazáson, és "legjobb meggyőződésük szerint adják le szavazatukat".

Bogárdi Szabó István erről elmondta, a református egyház vezetősége a rendszerváltás óta minden országgyűlési, önkormányzati választás, illetve népszavazás előtt arra buzdította egyháza tagjait, illetve minden magyar állampolgárt, hogy gyakorolják állampolgári jogaikat.

Figyelembe kell venni - tette hozzá a református püspök -, hogy a rendszerváltás előtt, ha föltettek egy kérdést, arra csak egyféle választ lehetett adni, és "úgy érezzük, hogy még egy emberöltő után is tanulnia kell Magyarországnak annak a szép felelősségét", hogy szabadságában áll választani, igennel vagy nemmel felelni.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com