Böjte Csaba és Sebestyén Márta a központi pécsi ünnepségen

A Magyarok kenyere jótékonysági program augusztus 20-i központi - számos programot kínáló - pécsi ünnepségének házigazdája Sebestyén Márta népdalénekes lesz. Az ünnep lelkiségét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes biztosítja - tudatták a szervezők kedden az MTI-vel.A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleménye szerint a pécsi Sétatéren 11 órakor kezdődő programok között jótékonysági akció, gyermekfoglalkozások és a Ghymes együttes koncertje is szerepel.

Mint felidézték, a Magyarok kenyere program 2011-ben indult Pécsről és mára Kárpát-medence méretűvé nőtte ki magát. A nemzeti összefogással összegyűjtött búza évről évre egyre több rászoruló gyermek és felnőtt életét segíti.     


Vasárnap Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa áldja meg az összmagyar lisztből sütött nagykenyeret. Beszédet mond Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester, Korinek László jogászprofesszor, a Magyarok kenyere mozgalom elindítója és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Az eseményen fellép Tolcsvay László zeneszerző-előadóművész, a Misina néptáncegyüttes és a Sárarany népzenekar. Idén is meg lehet kóstolni a jótékony céllal készített Magyarok kenyere-kiscipókat, amelyeket a Pécsi Jótékony Nőegylet kínál adomány fejében - írták.     


A gyermekeket délután zenés program várja az ÜnnepKörSzín Társulat előadásában. Az ünnepet a Ghymes együttes Kézfogás című koncertje zárja a Sétatéren este fél kilenctől. A ZSÖK kitért arra is, hogy vasárnap a pécsi székesegyház ingyenesen látogatható 9 és 11 óra között, illetve délután fél kettőtől 15 óráig. A Pécsi Egyházmegye 18 órától ünnepi szentmisére várja a hívőket a bazilikába.    


A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról - jelentette be vasárnap Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges - hívta fel akkor a figyelmet. A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com