Bóka János: a versenyképesség szempontjából meghatározó szerepe van az önkormányzatoknak is

A versenyképesség terén meghatározó szerepe van a kohéziós politikának, valamint a helyi és regionális önkormányzatoknak is - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Balatonfüreden, újságíróknak nyilatkozva.Bóka János az Európai Régiók Bizottsága (CoR) tagállami kihelyezett elnökségi ülésének zártkörű megnyitóját követően jelezte: a testület mindig ellátogat az aktuális uniós elnökséget adó tagállamba, ahol kormányzati képviselőkkel, önkormányzati vezetőkkel cserélnek eszmét, illetve megismerkednek jó gyakorlatokkal.

A régiók bizottsága a helyi és regionális önkormányzatok képviselőit fogja össze, és tanácsokkal, véleményekkel segíti az uniós jogalkotó szerveket bizonyos területeken, mint például az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a szociális ellátás vagy az energiapolitika - mondta Bóka János.

A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar uniós elnökségi prioritások közt szerepel az EU kohéziós politikájáról folytatott párbeszéd. Azt szeretnék megvitatni, hogy a kohéziós politika az elkövetkező hét éves költségvetés időszakában milyen kihívásokkal szembesül, hogy néz ki a jövője, továbbá alakításában milyen szerepet játszanak a regionális, illetve helyi önkormányzatok - jelezte.

A magyar elnökség másik prioritása a versenyképesség, amelyben mind a kohéziós politikának, mind a helyi, valamint regionális önkormányzatoknak meghatározó szerepe van - mutatott rá az európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Azok a mindennapi problémák, amelyeket versenyképességi kihívásként írunk le, a helyi és regionális önkormányzatoknál is lecsapódnak a munkahelyek, a megélhetés, a foglalkoztatás vagy a szociális ellátás terén - közölte. Hozzátette: ezeken a területeken az önkormányzati szintről érkező visszacsatolások az elnökségnek is fontosak.

Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt: a Balaton térsége egy közigazgatásilag széttagolt régió, hiszen három vármegyéhez tartozik, azonban gazdaságilag, társadalmilag, természetileg egységet alkot. Örömét fejezte ki, hogy az EU kohéziós politikájában is egyre több szó esik a merev közigazgatási határokat átlépő funkcionális térségekről, amelyeknek központjában nem biztos, hogy egy nagyvárosnak kell állnia, hanem akár egy tó is lehet ez a szervező erő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com