Bóka János: az Európai Uniónak változásra van szüksége

Az európai együttműködésnek új irányt kell szabni, az Európai Uniónak változásra van szüksége - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden reggel az M1 aktuális csatornán.Bóka János kiemelte, tagállamként minden politikai és jogi eszközt igénybe kell venni ahhoz, hogy az EU-ban a szükséges változás minél hamarabb megtörténjen, ez Magyarország és az európaiak jól felfogott érdeke.

A valódi változást a Patrióták, mint politikai erő hozhatja el, ami egyre erősebb Európában - hangoztatta. A miniszter ismertette a felfogását, amely szerint vannak olyan területek, ahol a tagállamok együtt sikeresebbek tudnak lenni mint külön-külön, de együtt is megmaradhatnak annak akik ők.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Véleménye szerint ez úgy nézne ki, hogy a tagállamok az alapszerződésekben lefektetett elvek alapján, meghatározott területeken és módokon működnek együtt. Jelenleg azonban a brüsszeli intézmények működését az egyre szorosabb unió elve határozza meg - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ezt az együttműködési módot meg kell változtatni.

Bóka János emlékeztetett, az európai együttműködésnek a kezdettől fogva legalább két iránya volt: a szuverenista és a föderalista iskola. Míg előbbi lényege, hogy a nemzetállamok a nemzetek túlélésének a záloga, addig utóbbi a nemzetállamokat meghaladó együttműködésben hitt.

A miniszter jelezte, Brüsszelt jelenleg az a politikai meggyőződés vezérli, hogy a tagállamokat, a nemzeteket valami új, valami magasabb rendű dologgal kell felváltani és az európai együttműködésnek a lényege nem a tagállamok, a nemzetek megőrzése, hanem a meghaladása. Ezzel azonban a patrióták és a szuverenitásták nem értenek egyet, e tekintetben is változást szeretnének elérni Brüsszelben - mondta Bóka János.

Bóka János a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta Magyarország uniós elnökségében a kezdettől fogva azt a célt követték, hogy megmutassák a magyar Európa-politika sajátosságait.

Ennek megfelelően a magyar elnökségi prioritások is azokat a területeket mutatták, ahol a megítélésük szerint az Európai Unióban változásra van szükség. Az érintett területek között említette a versenyképességet, a migrációs politikát, a mezőgazdaságot és a kohéziós politikát.

Bóka János kijelentette, a magyar elnökség a változás lehetőségét és szükségességét próbálta megmutatni, "a változás katalizátorai kívántunk lenni" - fogalmazott a miniszter.

Jelezte ugyanakkor, hogy önmagában az elnökség ezt a változást nem tudja megvalósítani, ehhez egyrészt kell a tagállamok támogatása, másrészt pedig egy politikai erő, amely a magyar elnökség alatt az európai parlamenti választások eredményének köszönhetően megmutatta magát az Európai Parlamentben és általában véve a tagállamok politikai életében is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com