Bóka János: az európai versenyképesség javítása a magyar elnökség legfontosabb átfogó prioritása

Az Európai Unió versenyképességének javítását nevezte a magyar tanácsi elnökség legfontosabb átfogó prioritásának Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Brüsszelben.Bóka János az Általános Ügyek Tanácsának ülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva elmondta: a versenyképesség ügyét mindegyik tanácsi formációban vizsgálni fogják, továbbá ez lesz a központi témája az Európai Tanács novemberi, informális budapesti ülésének is.

A tárcavezető azt is közölte, hogy emellett nagy hangsúlyt kívánnak helyezni az Európai Unió bővítésére is. "Célunk, hogy valamennyi tagjelölt ország tehessen egy lépést előre ebben a folyamatban a magyar elnökség alatt". Kiemelte, hogy a magyar elnökség emellett javítani kíván az EU Svájchoz és az Egyesült Királysághoz fűződő kapcsolatain is, valamint foglalkozni kíván a demográfiai kihívásokkal, a terjedő európai antiszemitizmussal és Európa zsidó kulturális örökségének védelmével is.

Mint mondta, az Általános Ügyek Tanácsának második napirendi pontja a tanács jogállamisági párbeszédének folytatása. Kedden a horizontális általános jogállamisági kérdéseket vitatják meg az Európai Bizottság 2024-es jogállamisági jelentése alapján. "Történelmi alkalomnak" nevezte továbbá, hogy a keddi megbeszélésen részt vesznek Észak-Macedónia, Szerbia, Montenegró és Albánia képviselői is, kiemelve, hogy először kerül ilyen megbeszélésre sor.

"Nagyon fontos, hogy a nyugat-balkáni tagjelölt országok ebben a párbeszédben egyenlő félként vesznek részt" - jelentette ki Bóka János. "Nem róluk fogunk beszélgetni, hanem velük fogunk beszélgetni, amit én a magyar elnökség nagy eredményének tekintek" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com