Bóka János: egy európai oligarchia együttműködése fogja meghatározni az Európai Unió politikai irányvonalát

Egy európai oligarchia együttműködése fogja meghatározni az Európai Unió politikai irányvonalát a jövőben, mindazokat, akik ezen a körön kívül vannak, igyekeznek kiszorítani és megkérdőjelezni európaiságukat - közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter a közösségi oldalán kedden.Bóka János posztjában emlékeztetett, Ursula von der Leyen az európai parlamenti választásokon legnagyobb veszteséget szenvedett liberálisok és zöldek szavazataival lett bizottsági elnök, és kategorikusan elutasította a politikai együttműködést az európai parlamenti választásokon megerősödött jobboldali frakciókkal, az ECR-ral és a Patriótákkal.
    

Ez azt mutatja, hogy a Európai Bizottságnak rendkívül sérülékeny lesz a politikai platformja az elkövetkező öt évben - fogalmazott a miniszter. A miniszter kitért arra, von der Leyen programjában számos elem van a versenyképességtől a védelmi politika megerősítésén keresztül a mezőgazdasági politika átgondolásáig, amelyek tartalmilag az Európai Néppárt és a tőle jobbra álló csoportok politikáját visszhangozza, közben viszont a valódi politikai támogatói a néppárttól balra található frakcióban vannak.
    

Bóka János kifejtette, a korábbi, még Jean-Claude Juncker által vezetett bizottság folyamatát tekintve politikai, az első von der Leyen-bizottság pedig geopolitikai bizottság volt. Vélekedése szerint a most megválasztott, második von der Leyen-testület egyfajta pártpolitikai bizottsággá alakult át, mivel az újraválasztott bizottsági elnök a beszédében jól meghatározhatóan megjelölt bizonyos politikai erőket, akikkel nem kíván együttműködni és akikkel szemben politizálni kíván az elkövetkező öt évben.
    

A bizottsági elnök programja és az Európai Unió politikája ezzel a belpolitikai színezetűvé válás és a föderalizmus irányába mutat - vélekedett Bóka János. A miniszter megemlítette, Ursula von der Leyen az európai rendőri együttműködési szervből, az Europolból egy európai nyomozóhatóságot, a Frontexből pedig egy európai határőrséget akar létrehozni, amelyekkel egy "európai demokrácia pajzs" kialakítását tervezi, ami gyakorlatilag egy információs műveleteket végző európai titkosszolgálat alapjait fekteti le.
    

Ezek mind olyan elemek, amik egy rendkívül erős föderalista törekvésnek tekinthetők, amelyek nem feltétlenül élvezik a tagállamok támogatását - hangoztatta a miniszter. Bóka János bejegyzésében azt írta, Ursula von der Leyen uniós forrásokkal kapcsolatos elképzelései teljhatalmat biztosítanának az Európai Bizottságnak az uniós források kezelése fölött és felszámolnák az eddigi, program és projekt alapú uniós költségvetési rendszert.
    

Ehelyett politika alapú költségvetést akar, amely nagyon komoly reformprogramokhoz és politikai előfeltételekhez kötne minden uniós forráshoz való hozzáférést - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, ez lépés az uniós büdzsé jelenlegi struktúrájának teljes átalakítását célozza, külső szemlélő számára pedig áttekinthetetlenné fog válni az, hogy a bizottság mikor, mire és mennyi pénzt költ el.
    

Bóka János rámutatott, egy európai oligarchia együttműködése fogja meghatározni az Európai Unió politikai irányvonalát, mindazok pedig, akik ezen az európai oligarchián kívül vannak, azokat igyekeznek kiszorítani, európaiságukat megkérdőjelezni és kiszorítani őket az európai párbeszédből. "Igyekeznek a valódi képviseleti jellegét aláásni, delegitimálni, és innentől kezdve őket az európai politikai diskurzusból kiszorítani" - fogalmazott Bóka János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com