Bóka János: kézzelfogható eredményeket kell felmutatni a budapesti nyilatkozat alapján

A következő fél évben kézzelfogható eredményeket kell felmutatni az Európai Unió állam- és kormányfőinek múlt pénteki budapesti informális ülésén elfogadott nyilatkozat alapján - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.Bóka János közlése szerint, "ha ebben sikeresek leszünk és ezen dolgozunk az elnökség hátralevő részében, akkor mondhatjuk, hogy a valódi változás megkezdődött". De, ezért nagyon sokat kell tenni, nagyon sok konfliktust kell felvállalni, a magyar Európa-politika azonban ezeknek a konfliktusoknak a felvállalásától sohasem idegenkedett - jelezte.

A miniszter beszámolt arról, hogy az Európai Politikai Közösség (EPC) múlt csütörtöki csúcstalálkozójáról és az EU állam- és kormányfőinek informális üléséről egyaránt rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Az EPC történetében sikerült nagyon komoly előrelépést tenni az együttműködés intézményesítése felé, az Európai Tanács informális találkozóján elfogadták a budapesti nyilatkozatot, amely kijelöli az EU-nak a legfontosabb teendőket a versenyképesség helyreállítása felé - hangsúlyozta.

Hozzátette: a két csúcstalálkozó nemcsak a magyar diplomáciatörténetben, hanem az európai biztonsági, politikai és gazdasági együttműködés tekintetében is történelmi esemény volt. Bóka János úgy vélte, a "magyarországi levegő" hatása és az Egyesült Államokban tartott elnökválasztás eredménye nyitott és őszinte légkört, olyan konstruktív beszélgetést tett lehetővé, amely akár csak néhány hónappal ezelőtt is lehetetlen lett volna.

"A magyarországi levegő szabaddá tesz", Magyarországon a politikai vita olyan nyílt és őszinte, valamennyi álláspont megjeleníthető, érdemben megvitatható, ez Nyugat-Európában már kivételesnek számít, az amerikai elnökválasztás pedig mindenkinek nyilvánvalóvá tette, új korszak kezdődik a globális politikában, és erre az EU-nak is valamilyen módon reagálnia kell - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, az igazi munka csak most kezdődik, a gazdasági miniszterek november végén üléseznek Brüsszelben és elfogadnak egy következtetést, amely a budapesti nyilatkozat részletezése és kifejtése lesz. Emellett a nyilatkozat felhívja a bizottságot számos intézkedés megtételére, ezeket után kell követnie az elnökségnek, de az elnökségnek más prioritásai is vannak, például a bővítés vagy a védelmi politika tekintetében, ezeken tovább dolgoznak - fűzte hozzá Bóka János.

A miniszter kitért arra, hogy a bővítés konszenzusos politikai terület az EU-ban, minden egyes továbblépéshez valamennyi tagállam támogatása kell. Albánia esetében már értek el sikereket, bíznak abban, hogy Montenegró és Szerbia tekintetében is lesz előrelépés még a magyar elnökség vége előtt, és hasonlóan fontos Románia és Bulgária teljes jogú schengeni tagsága, amely hosszú ideje húzódó folyamat, de személy szerint lát biztató jeleket - jegyezte meg.

Bóka János a soros magyar elnökséget értékelve kiemelte, számos olyan dossziét sikerült lezárniuk, amely több éve volt függőben és mindenki lemondott róla, "de mind a magyar diplomácia, mind a magyar közigazgatás hosszú ideje szisztematikusan készült erre a feladatra", és rendre megbirkózott a kihívásokkal. A miniszter az illegális bevándorlásról azt mondta, megérett a tagállami vezetőkben, hogy a külső határok hatékony védelme nélkül nem lehet európai migrációs politikáról beszélni.

A Magyaroroszág déli határain felépített kerítés általánosan bevett eszközzé vált Európa déli és keleti határain is, valódi megoldást azonban annak elérése jelentené, ha csak az léphetne be az EU területére, akinek ehhez joga van, azok pedig, akik jogcím nélkül tartózkodnak Európában, minél hamarabb visszaszállíthatók lennének oda, ahonnan érkeztek, vagy ahonnan származnak - közölte.

Azt mondta, ez jelenleg az Európai Bizottság és az európai és nemzetközi bíróságok részéről is nagyon komoly ellenállásba ütközik, ezért volt nagyon fontos az EPC megbeszélésein felhívni a figyelmet a bírói aktivizmus veszélyére e területen, és politikai megoldásokat keresni erre a kérdésre is. Bóka János az orosz-ukrán háborúval összefüggésben azt mondta, Európának jelenleg vesztes stratégiája van a konfliktusra, úgy gondolja, hogy megoldása a harctéren van, ugyanazt kell csinálni, amit eddig, csak talán egy kicsit még intenzívebben, még több erőforrást felhasználva.

"A mi megítélésünk szerint itt stratégiaváltásra van szükség, tűzszünetre és érdemi béketárgyalásokra" - mutatott rá, hozzátéve, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia a saját békéjéért és biztonságáért, és érzése szerint Donald Trump adminisztrációja nagyon erőteljesen fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot, ezt a gondolkodást.

Bóka János a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ahol hangsúlyozta, nem várták, hogy a múlt heti budapesti csúcstalálkozók feloldják a konfliktust a magyar kormány és Brüsszel között.

"Itt egy olyan mélyen futó ellentétről van szó, ami az európai integráció lényegéhez kapcsolódik, illetve az EU szuverén tagállamainak ahhoz a jogához, hogy a politikájukat és a nemzeti fejlődés irányát önmaguk határozzák meg" - mutatott rá. Jelezte, "ezt a konfliktust akármilyen jól szervezett, akármilyen sikeres rendezvényeket teszünk le az asztalra, nem fogja feloldani".

Bóka János reagált arra is, hogy szélsőbaloldali aktivisták megzavarták Jordan Bardella, a Patrióták Európáért EP-frakció elnökének a brüsszeli Magyar Házban tartott könyvbemutatóját. Mint mondta, Európában a véleménynyilvánítás szabadsága már nem úgy érvényesül, ahogy kellene, és ahogy egykor érvényesült, nagyon nehéz olyan nyílt és őszinte politikai vitákat folytatni, ami Magyarországon a mindennapi élet részét képezi.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com