Boltban elfogyasztott kifli miatt hurcolták meg a kisgyerekes családot

Egy szombathelyi bevásárlóközpontban vásárolt egy kisgyerekes család, ahol vásárlás közben a kétéves gyerek kezébe kiflit adtak.

Az édesapa, József a vaol.hu-nak mesélte el mi történt. A férfi elmondta, hogy több boltban is volt már hasonló esetük, de eddig gond nem volt belőle, a terméket pedig mindig kifizették.

A napokban is ezt akarták tenni a pénztárnál, azonban a pénztáros minősíthetetlen hangnemben hordta el őket.
"Jeleztem, hogy szeretném kifizetni a kiflit, mire az eladó minősíthetetlen hangnemben közölte, hogy mit képzelünk mi magunkról, és egyébként is hogy meri a koszos kezű gyermekem összetapogatni a pékárut" – mondta el az apuka, aki szerint a a gyereke keze egyáltalán nem volt koszos. "Nagyon megalázó volt. Nemcsak azért, mert gyakorlatilag azt sugallták, hogy el akarjuk lopni a kiflit, hanem nyilván egy szülőnek sem esik jól, hogy "lekoszosozzák" a gyermekét. Lelkiismeretes szülőként ekkor döntöttem úgy, hogy a Vásárlók Könyvébe beírom a panaszomat" – tette hozzá József, aki elmondta, hogy először a könyvet oda sem akarták nekik adni és még a biztonsági őrrel is vitája lett.

  

Az üzlet vezetősége később a történtek miatt elnézést kért és ígéretet tettek, hogy a munkatársaik jobban ügyelnek majd a vásárlóbarát magatartásra.

A lap az eset miatt egy szakértőt is megkérdezett, aki szerint ez nem a fogyasztóvédelem hatásköre, így a kereskedelmi dolgozók belátására bízzák.

Akinek betegség vagy más miatt muszáj fizetés előtt beleinni vagy enni a termékekbe, szólni kell a dolgozóknak és nem lesz belőle gond. Másrészt ezzel rengetegen visszaélnek, amely sok problémát jelent.

Forrás: propeller.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com