Bora Bora-ügy - A férj hozzájárulása is kell a magyar nő és fia hazaköltözéséhez

A férj hozzájárulása szükséges még ahhoz, hogy a Bora Borán fogott magyar Nyíri-Kovács Patrícia és kisfia hazaköltözhessen - mondta a nő apja az MTI megkeresésére kedden.Nyíri-Kovács PatríciaNyíri Iván közölte: óriási lépés a család életében, hogy a gyermeket az anyja kizárólagos felügyeletére bízták és lehetővé tették elköltözésüket a nyolcezer lelket számláló Bora Boráról a szigetek fővárosába, Papeetére; "ennek régen meg kellett volna történnie".

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy korábbi bírósági döntés szerint a gyermek csak akkor hagyhatja el Francia Polinéziát, ha az erről szóló dokumentumot mindkét szülő aláírja. Azért helyezték a hatéves kisfiút az anya kizárólagos felügyelete alá, mert a korábbiakban már mindkét fél bíróság előtt erősítette meg, hogy semmiképpen nem kívánja fenntartani a megosztott gyermekfelügyeletet - mondta a nő apja.

Hozzátette: lánya Tahiti szigetén kaphat munkát, egy angol nyelviskolában tanít már két hónapja minden második héten, ahol felajánlották neki a társigazgatói pozíciót is. A gyerek pedig ott járhat így megfelelő színvonalú iskolába.
Közölte: lányának a múlt pénteki bírósági végzéssel megadták a gyerekfelügyeleti jogot, de azt nem, hogy legalább szabadságra hazatérhessenek, vagy legalább Amerikáig mehessenek az ott élő rokonokhoz. Továbbá nem járult hozzá a bíróság a végleges hazaköltözéshez sem.

Nyíri Iván azt mondta, a gyermek mindenképpen az édesanyjával akart maradni. Hozzátette: lánya 2012 júniusa óta külön élt férjétől, heti váltásban felügyeltek a gyermekre, "aki minden alkalommal könyörög anyjának, hogy ne kelljen Soo Il Lee-hez mennie".

Nyíri-Kovács Patrícia hétfőn tudatta: megkapta fia felügyeleti jogát, és Tahitire költözik vele.
A Fővárosi Főügyészség 2014. szeptember 19-én közölte, hogy az illetékes kerületi ügyészség személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben a magyar nő koreai származású, francia állampolgárságú férje ellen.

A vádiratban szereplő adatok szerint a vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, egy évvel később közös gyermekük született, házasságuk azonban már a terhesség alatt megromlott, a férfi - a feleség elmeneküléséig - folyamatosan, többször a gyermek előtt bántalmazta a nőt.

Miután az asszony már a itthoni ügyvédjeivel elhatározta a válás elindítását, a férfi 2011 őszén - azzal az indokkal, hogy mindenáron megkísérli rendbe hozni házasságukat - meggyőzte a feleségét arról, hogy a gyerek érdekében próbálják meg még egyszer, utoljára összetartani kapcsolatukat, és együtt utazzanak el rövid időre, nászútjuk helyszínére, Bora Borára.

Ám a férfi ott is folytatta a bántalmazást, majd amikor az anya gyerekével haza akart utazni, elvette a gyermek magyar és francia útlevelét és az anya magyar úti okmányát, hogy semmiképpen ne hagyhassák el Francia Polinéziát. Majd azóta bizonyítottan hamis - és az ottani hatóságok által is visszavont - dokumentumokra alapozva ő indított válókeresetet a felesége ellen, bírósági végzéssel érve el azt, hogy a gyereket ott tartsák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com