Böröndi Gábor: a háború tapasztalatai alapján is fejlesztjük a honvédséget

A Magyar Honvédség az orosz-ukrán háború tapasztalatai alapján fejleszti meglévő eszközeinek képességét, kiemelt hangsúlyt fektet a drónok alkalmazására, illetve a dróntámadások elhárítására és vizsgálja a mélységi csapásmérő eszközrendszerek alkalmazását - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.Böröndi Gábor a Hajmáskéren hétfőn végrehajtott gyakorlat kapcsán hozzátette, a páncéltörő eszközök mellett a lőtéren bemutatták a Leopard harckocsi és az új helikopterek pusztító képességét, a Gripenek pedig bombát dobtak a célterületre a páncélosok mozgásának akadályozására.
    

A vezérezredes elmondta, a harckocsik még hosszú ideig a harcmezők szereplői lesznek és míg tíz évvel ezelőtt, egy hasonló bemutatón 1,5-2 kilométerről tudtak csapást mérni a páncélozott erőkre, a mai Magyar Honvédség korszerű eszközökkel, 10-15 kilométeres mélységben képes azok pusztítására. A honvédség megkötött szerződések alapján harckocsik pusztítására alkalmas drónokat szerez be, valamint több száz olcsó drónt vásárolt, amit a katonák minden kiképzési foglalkozáson kötelesek használni, hogy az eszközök alkalmazása beépüljön a harcászati gyakorlatba - ismertette Böröndi Gábor.
    

A Honvéd Vezérkar főnöke a gyakorlatról a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában arról is beszélt, hogy egyrészt az érzékelőkkel "telepakolt" hadszíntéren nincs olyan mozgás, amit ne tudnának rövid időn belül felfedezni, de a harcban az első világháborús lövészárok-hadviselés jegyei is jelen vannak. Böröndi Gábor utalt arra, hogy az oroszok a Szurovikin-vonallal a legmodernebb nyugati technológiával felszerelt ukrán csapatokat is "megfogták", és elmondta, hogy a Magyar Honvédség most építi fel az erődítmény kicsinyített változatát, egy ilyen műszaki akadályrendszer leküzdésének gyakorlására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com