Borsodban, Sopronban és a Dunán irtják a szúnyogokat ezen a héten

Július utolsó hetében Borsod-Abaúj-Zemplén megye néhány vízközeli területén, Sopronban és a környékén, valamint a Duna középső szakaszán, a Csepel-sziget, Dunaújváros és Szekszárd térségében irtják a szakemberek a szúnyogokat - tájékoztatta az szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.A tervezett program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, és az érintett önkormányzatok is közzéteszik a gyérítések időpontját - írták. A meleg, aszályos időben kisebb a szúnyogártalom. Az ország délkeleti területein idén még nem volt szükség szervezett gyérítésre, és más térségekben is elfogadható szinten tartható a szúnyogok száma - közölték.
    

Tóparti nádasokban, a folyók holtágainak növénnyel borított részein azonban most is képesek kifejlődni a szúnyoglárvák. Ezeket a helyeket folyamatosan figyelik a szakértők és ahol szükségesnek ítélik, ott biológiai védekezést alkalmaznak. A kisebb tócsák, pocsolyák, ház körüli vizek is ideálisak a szúnyoglárvák számára, ezért ezek felszámolásával a lakosság is sokat tehet a szúnyogcsípések megelőzéséért - áll az OKF közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com