Börtön területéről is loptak a fémtolvajok, vádat emeltek ellenük Kiskunhalason

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik elsősorban fémből készült tárgyakat loptak el, az egyikük egy alkalommal még a kiskunhalasi börtön területére is bemászott, hogy lebontson egy ereszcsatornát és néhány bádoglemeztA Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Kövecs Máté szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a fosztogatók 2022 márciusa és szeptembere között kilenc lopást követtek el, általában telephelyekre, raktárokba, melléképületekbe hatoltak be.
    

Egy alkalommal az egyik férfi, az elsőrendű vádlott bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó ingatlan területére, és egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának, a női vádlottnak. A férfi továbbá az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból több százezer forint értékben réz vezetékeket és egyéb, fémből készült alkatrészeket lopott el.


Ezen felül feltört egy gazdasági társaság telephelyén lévő raktárt is, női társával onnan szintén több százezer forint értékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat. A másik férfi is főként fémből készült tárgyakat vitt el, ellopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is. Az ügyészség mindhárom gyanúsítottal szemben többrendbeli lopás miatt emelt vádat, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com