Börtönbüntetésre ítélték a bántalmazó mohácsi nevelőszülőket

Másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélték azt a mohácsi nőt és férfit, akik a nevelésükbe vett három gyermeket bántalmazták, elhanyagolták és érzelmileg kihasználták - közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.A Mohácsi Járásbíróság kedden meghozott nem jogerős ítéletéről azt írták, a vádlott házaspár tagjai nevelőszülőként 2016 és 2017 nyara között "érzelmileg elhanyagolták, könyörtelen és sanyargató bánásmódban részesítették, érzelmileg és egzisztenciálisan kisemmizték és bántalmazták" a nevelésükben lévő három - óvodás- és kisiskoláskorú - gyermeket.

    
A vádlottak a gyerekeket szolgasorban tartották, illetve velük rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek; nem biztosítottak számukra megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelően, alapos tisztálkodásukat nem tették lehetővé, érzelmileg elhanyagolták őket.
    

Mint a bíróság tájékoztatásából kiderült, a gyerekeket rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték, majd több napig nem engedték iskolába, illetve óvodába, nehogy fény derüljön a bántalmazásokra. Az egyik gyermek osztályfőnöke végül egy alkalommal észrevette a bántalmazás nyomait, s értesítette a gyámhatóságot.
   

A vádlottakat a bíróság másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélte, mert a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.
    

A vádlottak és védőjük fellebbezett az ítélet ellen felmentés, illetve a büntetés enyhítése miatt, míg az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati kérelem esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com