Börtönbüntetésre ítélték a nőt, aki az ismerőseitől csalt ki pénzt

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék jogerősen azt a nőt, aki egy áruházlánc beszállítójának kiadva magát 32 millió forintot csalt ki ismerőseitől - közölte a törvényszék sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.Resán Dalma elmondta, a bíróság helybenhagyta a járásbíróság júniusban meghozott elsőfokú ítéletét, amely folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt marasztalta el a vádlottat. A tényállás szerint a vádlott 2014-től 2016-ig az ismerőseitől kapott kölcsönökből fedezte megélhetését. Arra hivatkozva, hogy ő az egyik áruházlánc boltjaiba szállít ruhaneműt, aminek finanszírozásához szüksége van pénzre, megkereste nagynénje volt élettársát, aki ismeretségükre tekintettel összesen 25 millió forintot adott kölcsön a vádlottnak - ismertette a szóvivő. Az asszony ebből a pénzből csak 10 millió forintot fizetett vissza később részletekben.

    
Ugyanezzel a módszerrel további két ismerősétől összesen 7 millió forintot csalt ki, a kapott pénzt azonban nem fizette vissza. A nőnek semmilyen üzleti kapcsolata nem volt az áruházlánccal - tette hozzá a sajtószóvivő. Resán Dalma megjegyezte, az ítéletben enyhítő körülményként az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, kiskorú gyermekeit, súlyosító körülményként a halmazatot, a folytatólagos elkövetést és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát vette figyelembe a bíróság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com