Börtönbüntetésre ítéltek két volt ózdi rendőrt

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelynek vádlottjai - két volt rendőr - sanyargattak és jogellenesen fogvatartottak egy fiatal fiút Ózdon; a két vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítélték - közölte a Debreceni Törvényszék pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettében, ezért az elsőrendű vádlottat, aki a járőrparancsnok volt, négy év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte, míg a másodrendű vádlottat három év hat hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel sújtotta.

A vádlottak legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. A katonai tanács a társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vád alól a vádlottakat felmentette - tették hozzá.

Az ítélet szerint 2021. február 15-én a vádlottak gépkocsizó járőrszolgálatot láttak el, amely során 15 óra 30 perc körül Ózd belvárosában a Vasvár úton észrevettek egy kiskorú fiút, akiről tudták, hogy rendszeresen engedély nélkül távozik a számára tartózkodási helyül kijelölt gyermekvédelmi intézményből.

A két rendőr a kiskorút a rendőrségi gépjárműbe ültette és annak ellenére, hogy a cselekmény idején is körözés volt vele szemben kiadva, nem a gyermekvédelmi intézménybe vitték vissza, hanem a város külterületére.

A gépkocsit az elsőrendű vádlott vezette, míg a másodrendű vádlott a kiskorú fiú mellett ült. Az őrmester útközben a sértettet bordán ütötte. Eközben az autóval lakott területen kívül megálltak, a járműből a kiskorút kiszállították, majd mindkét őrmester megütötte őt ököllel a fején és a felső testén, a combján pedig megrúgták a sértettet.

A bántalmazás közben a kiskorú a földre került, ekkor a vádlottak a cipőit lehúzták a lábáról és az út menti havas-bozótos területre dobták, majd a szolgálati gépjárművel a helyszínről elhajtottak, a kiskorút így magára hagyták.

A cselekmény idején a hőmérséklet 0 Celsius-fok körüli volt és az éjszakai erős fagyok miatt 2021. február 12. napján 10 órától 2021. február 17. napja 12 óráig "vörös kód" figyelmeztetés volt érvényben. A két rendőr szolgálati jogviszonya azóta megszűnt - írták.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának döntése nem jogerős, az ellen mind az ügyészség, mind a jelenlévő vádlott és védője fellebbezett. Az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa előtt folytatódik - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com