Börtönbüntetést kér az ügyészség a magatehetetlen anyjukat elhanyagoló testvérekre

Börtönbüntetést kér az ügyészség két testvérre, akik nem viselték gondját magatehetetlen anyjuknak, és a nő, aki hosszú ideig méltatlan körülmények között volt kénytelen élni, tavaly januárban kihűlés következtében meghalt - áll a Veszprém Vármegyei Főügyészég által csütörtökön kiadott közleményben.A vádirat szerint a 40 és 41 éves veszprémi testvérek egyszobás házukban éltek 68 éves édesanyjukkal, aki az elmúlt években szellemileg és fizikailag is leromlott, és egyre kevésbé volt képes ellátni magát. A vádlottak a házat és annak környezetét elhanyagolták, a lakásban mintegy öt éve nem fűtöttek, nem takarítottak, a mennyezetről és a falakról csöpögött a víz, a falakat penész borította. A két férfi a nő ágyát sem tartotta rendben, melynek következtében a lakásban nagy volt a bűz.
    

Mint írták, a sértett 2022 decemberében olyannyira legyengült, hogy mentővel kórházba vitték, ahol megbetegedései mellett kihűlést állapítottak meg nála. Az orvos azt javasolta, hogy az asszonyt helyezzék el a krónikus belgyógyászati osztályon, azonban a fiatalabb testvér ezt elutasította, így a sértettet pár nap múlva hazaengedték. Az asszony otthon nem tudta ellátni magát, ám fiai továbbra is közömbösek voltak kiszolgáltatott helyzetével szemben.
    

Tavaly január közepén a sértettet meglátogatta a testvére, aki az idősebb fivért rábeszélte, hogy hívjon mentőt az édesanyjához. A kiérkező mentősök az asszonyt a fűtetlen lakásban egy beszakadt ágyon, félig a padlóra csúszva, eszméletlen állapotban találták, és kihűléses, sokkos állapotban szállították kórháza, ahol a szakszerű ellátás ellenére másnap reggel elhunyt.
    

Az ügyészség a vádiratában mindkét elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a vádlottak a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsáthatók - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com