Bősz Anett: a bérfeszültségek szétfeszítik az idősotthonokat

Nem maradhat annyiban, hogy a bérfeszültségek szétfeszítsék az idősotthonokat - jelentette ki a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.Bősz Anett úgy fogalmazott: a fővárosi fenntartású idősotthonok jól teljesítenek, azonban az állami támogatás és más szektorokban történt bérrendezés olyan feszültséget teremt az intézményrendszeren belül, amely jelentős problémákat generál. Megjegyezte: az egészségügyi bérrendezés hatására az egészségügyi rendszerben a hierarchia alján dolgozók többet keresnek, mint a szociális szakmából érkező, nagy tapasztalatú, magasabban képzett kollégák. Ezt a fenntartó a legjobb akarata ellenére sem tudja korrigálni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a DK rendezné ezt a helyzetet.
    

A kormány ne akadályozza a munkát azzal, hogy éket ver az egyébként jól felépített rendszerekbe! - szólított fel a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes. Bősz Anett arról is beszámolt, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonok közül már háromban is nyújtanak továbbképzési, képzési lehetőségeket. Kiemelte a duális képzést, amelynek köszönhetően a kamaraerdei úti idősotthonban szakmai gyakorlatot szerző diákok "új fényt, új színt hoznak" az intézményekbe, emellett mentesíteni tudják a kollégákat a szakmai képzettséget nem igénylő folyamatokból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com