Bősz Anett csatlakozik a DK parlamenti frakciójához

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke csatlakozik a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójához. A döntést az érintett Vadai Ágnessel, a DK frakcióvezető-helyettesével közösen jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Vadai Ágnes azt mondta, hogy az EP-választáson a DK minden várakozást felülmúlóan szerepelt, az önkormányzati választáson pedig az ellenzéki összefogással sok helyen sikerült legyőzni a Fideszt; ezt követően a DK elkezdett az építkezésre koncentrálni. Bősz Anett nem csak azért csatlakozik a DK-hoz, mert az általa képviselt gondolkodásmód megfelel a Demokratikus Koalíciónak, hanem azért is, mert a párt nevében a koalíció nem pusztán egy kifejezés: náluk sokféle demokratikus eszmeirány megfér - jelentette ki.

    
Bősz Anett arról beszélt, hogy az októberi választási eredmény biztosan megmutatta a kormánynak, hogy elkezdődött a nemzeti együttműködés rendszerének lebontása.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kabinet megértette, hogy az ellenzék releváns ellenfele lehet, ezért minden eszközzel akadályozni próbálja a munkáját - mondta, és úgy értékelt: az ellenzék összezárt és minden eddiginél erősebb szövetséget kötött, az egységüket nem lehet megbontani.
    

Hozzátette, csatlakozásakor garanciákat kapott arra, hogy a liberális értékek képviselete erősebb lehet a parlamenten belül. A más témában feltett kérdésekre Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője válaszolt. A politikust kérdezték arról, hogy az Angyal ügyvédje nevű blog arról írt, hogy két ellenzéki politikus egy VI. kerületi társasházba járt kábítószerezni és a házhoz prostituáltakat is hívtak. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester már jelezte, hogy a blog rájuk utalhatott, de tagadták a híreket.
    

Gréczy Zsolt azt felelt, hogy van egy állítás, van egy cáfolat és az érintettek bírósághoz fordulnak az ügyben. Kérdezték arról is, hogy Szabó Balázs jobbikos önkormányzati képviselő ellen eljárás folyik, mert a gyanú szerint társaival együtt tunéziai turistákat vert meg. A frakciószóvivő közölte, hogy majd ha születik egy jogerős bírósági ítélet, akkor a Jobbik és az újpesti önkormányzat eldönti, hogy milyen politikai következményei vannak az ügynek. Egyúttal kérte, hogy ezeket a kérdéseket az érintetteknek, vagyis a Jobbiknak és a IV. kerületi önkormányzatnak tegyék fel.
    

Arról is kikérték a véleményét, hogy az Új Színházban 2016-ban szexuális visszaélés történhetett. Válaszként kiemelte, hogy a Katona József Színházban, ahol szintén előfordult egy eset, azonnal következménye lett az ügynek, mert a vétkest eltávolították az intézményből. Leszögezte, hogy egyik színházat sem nevezné "zaklató színháznak", de lehetnek olyan emberek, akik bűncselekményeket követnek el, és velük szemben el kell járni. Az esetleges politikai következményekről beszélve azt mondta, a fő probléma az, hogy a kormány fel akarja számolni a kultúra szabadságát.
   

Kérdezték, mi a véleménye a fokozódó migrációs nyomásról, amire visszakérdezett, hogy "van fokozódó migráns nyomás"? Hozzátette, az önkormányzati választási "gyomros" óta a Fidesz kapkod, tovább próbálja "mélyíteni a diktatúrát" és vissza akarja hozni a menekültekkel kapcsolatos félelmeket. A magyarok biztonsága fontos, akinek van dolga a határon, az tegye a dolgát, a kormány pedig ne engedjen be embereket a letelepedési kötvényekkel - fogalmazott.
    

Megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy Szerbiában a határmenti, magyarlakta településeken több száz bevándorló gyűlt össze. Azt válaszolta, hogy "tegye a kormány a dolgát, ha van dolga". Kérdezték, hogy örülne-e, ha megjelenne több száz idegen abban az utcában, ahol él. Azt felelte, hogy sok utcában és sok településen megjelentek már idegen vendégmunkások, akiknek a kabinet barakkokat épít.
    

Megjegyezte azt is, hogy ha a kormány sokáig támogatja még Recep Tayyip Erdogan török elnököt abban, hogy háborút viseljen "egy másik népcsoport kiirtására", akkor annak lehet olyan következménye, hogy emberek menekülnek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com