Botrány! – A Klubrádió műsorvezetője szerint a nemi erőszak elfogadható jelenség! 18+

A Klubrádió stúdiójában valami oknál fogva valószínű, hogy meghibásodott a klíma, mert Szelestey olyat mondott, hogy attól még a liberálisok is elszégyellik magukat!


A klubrádió stúdiójába ezúttal nem Bolgár Úr, hanem Szelestey Úr osztotta a hallgatókkal a véleményét, méghozzá a nemi erőszak kérdésében.


Szelestey állítja: azért erőszakolnak a  bevándorlók svéd lányokat, mert még nem tudnak csajozni Szelestey állítja: azért erőszakolnak a
bevándorlók svéd lányokat, mert még nem tudnak csajozni


Ha hümmögtél (hallgattál) volna, bölcs maradtál volna. Ez az általános tanács ötlik ez esetben a normálisan gondolkodó emberek kobakjában.


Az egyik betelefonáló ugyanis megemlítette, hogy igenis vannak negatív hatásai a bevándorlásoknak. Ugyanis például Svédországban az elmúlt fél évben több, mint 1000 lányon követtek el nemi erőszakot a bevándorlók. Az elkövetők 98%-a bevándorló volt.


Erre bölcsen Szelestey Úr egy olyan monológba kezdett, amely még a liberálisok számára is kemény eledel és talán még az ő gyomrukat is megülik a következő gondolatok!


A válasz lényege az volt, hogy a bevándorlók azért erőszakolnak, mert nem tudnak csajozni.


"Du ledsen, kommer du att dansa?" - Ne haragudj, jössz táncolni?", vagy "Mycket vacker dag! - Nagyon csinos vagy ma!", esetleg "Jag kan gå hem med honom efter jobbet? - Munka után hazakísérhetlek?" – írja a Blikk.


11(3)


Tehát a kedves bevándorlóknak előbb meg kell tanulni a svéd nyelvet, hogy normálisan tudjanak beszélni, egyben csajozni is.


"Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint (!!!) bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer' azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma." – Szelestey.


A kapcsolódó videót be sem mutatjuk, mert kimeríti a 18+ felnőtt kategóriát!


Forrás: blikk, alfahir


Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com