BRFK: 33 embert fogtak el a harminc napos fokozott közbiztonsági akció első hetében
A harminc napos fokozott közbiztonsági akció első hetében 33 embert fogtak el, további 33-at pedig előállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.
Tájékoztatásuk szerint az ellenőrzéssorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a főváros több pontján végrehajtott célzott közterületi ellenőrzésekben, amelyek során 712 embert igazoltattak, 33 embert elfogtak, további 33-at előállítottak, 6 esetben pedig biztonsági intézkedést hajtottak végre.
A rendőrök többek között garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt intézkedtek, valamint körözött embereket is elfogtak. Szabálysértési feljelentést 16 esetben tettek, további 40 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. Az intézkedések között a közterület rendjét érintő szabálysértések – így például köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás – mellett közlekedési szabályszegések is szerepeltek.
Magyar Péter miniszterelnök múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a Belügyminisztérium a főváros egyes területeiről érkező lakossági jelzésekre reagálva a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Készenléti Rendőrség és a polgárőrség bevonásával harminc napos fokozott közbiztonsági akciót indít Budapesten.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások