BRFK: huszonkilenc embert fogtak el egy Budapest belvárosában tartott razziában

Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII.

kerületében, a razziában 29 embert fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.Azt írták, a szombatról vasárnapra virradóra tartott akcióban a rendőrök 751 embert igazoltattak és 29-et fogtak el vagy állítottak elő: ötöt kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, négyet egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, kettőt pedig azért, mert eltiltás hatálya alatt vezettek.
    

Úgy folytatták, hogy a rendőrök közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve engedély nélküli vezetés miatt egy-egy esetben, forgalomból kivont jármű miatt két esetben tettek szabálysértési feljelentést.     Hozzátették, hogy közlekedési szabálysértések miatt két további szabálysértési feljelentést tettek, 16-an bírságot kaptak, míg közterületi alkoholfogyasztás miatt két embert bírságoltak meg.
    

Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt, három emberhez pedig mentőt hívtak, mert rosszul voltak. Közölték azt is, hogy az akcióban 42 taxi ellenőrzését követően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai három jegyzőkönyvet vettek fel. A hatóságok ellenőriztek egy V. kerületi szórakozóhelyet is, a rendőrök ott egy embert fogtak el kábítószer birtoklása miatt, tízet pedig mintavételre állítottak elő - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com