BRFK: kétmilliós nyomravezetői díj a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében - közölte a rendőrség honlapján kedden a BRFK.Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személlyel kapcsolatban olyan konkrét információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti, és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti - tartalmazza a közlemény.

   
A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli - teszik hozzá. Azt kérik, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik - akár névtelensége megőrzése mellett - tegyen bejelentést a főkapitányságon, vagy a 112-es segélyhívón.
    

Emlékeztetnek arra: a Budapesti Rendőr-főkapitányság környezetkárosítás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást miután Szigetszentmiklós térségében nagy mennyiségű olaj került a Ráckevei Duna-ágba december 10. és 12. között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

http://ujhazak.com